Évértékelés a pécsi bíróságokon

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezése szerint az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökei évente egyszer tájékoztatják az OBH elnökét, a bírákat és az igazságügyi alkalmazottakat a bíróság előző évi működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről. A Pécsi Ítélőtáblán és a Pécsi Törvényszéken erre a 2024. április 29-én megtartott összbírói értekezleteken került sor. 

A bírák számára tartott zártkörű rendezvény előtt sajtótájékoztató keretében a sajtó munkatársai részére is tájékoztatást adott dr. Csorba Zsolt Ödön, az OBH Elnöki Kabinet Főosztályvezetője, dr.Túri Tamás, az ítélőtábla és dr. Sipos Balázs, a törvényszék elnöke.

A bíróságok ügyforgalmát illetően elhangzott, hogy a Pécsi Ítélőtáblán a büntető ügyszak ügyérkezési adatai az előző két év számottevő növekedése után is tovább emelkedtek, míg a civilisztikai ügyek száma valamelyest csökkent, a Pécsi Törvényszéken pedig megállt a korábbi évek egyértelmű csökkenést mutató tendenciája, mert vannak olyan területek, mint például a polgári-gazdasági és a törvényszéki büntető ügyszak, ahol az ügyérkezésben ismét növekedés volt tapasztalható.

Az időszerűségi mutatók tekintetében mindkét bíróság kiemelkedően teljesített, de a bíróságok munkájának társadalmi elfogadottsága növelésében az ügyintézés gyorsaságán túl meghatározó szerepe van az ítélkezés színvonalának is, amelynek mutatószámai mind az ítélőtábla, mind a törvényszék esetében igen kedvezően alakultak.

A korábbi években megvalósított digitális fejlesztések során bevezetett távmeghallgatások már bevett módszernek számítanak a bíróságokon, melyek alkalmazása nem csak biztonsági, hanem költségvetési szempontból is hasznos.