Jogerős ítélet emberölés bűntette ügyében
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottnak (28 éves, büntetlen előéletű nő) korábbi élettársi kapcsolatából két gyermeke, majd 2020-ban kötött házasságából egy további gyermeke született. A vádlott és a férje további gyermeket nem terveztek, ugyanakkor nem is védekeztek, így a vádlott 2022-ben teherbe esett, ennek tényét azonban a környezete előtt tagadta.
2022. október 13-án a délutáni órákban a vádlott az általa korábban igen, de akkor nem használt ingatlan területére ment és 4 óra körüli időben érett, egészséges, kifejlett fiúgyermeknek adott életet. A szülést követően a vádlott a gyermeket nem látta el, hanem a nyakára nadrágot tekerve megfojtotta, majd egy törölközőbe csavarta és szemeteszsákba helyezte, melyet az ingatlan udvarán rejtett el.
Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék a vádlott bűnösségét tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében állapította meg, ezért 16 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani és a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
A törvényszék ítélete ellen a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetést az enyhítő körülmények túlsúlyára figyelemmel eltúlzottan súlyosnak találta és az a hasonló ügyekben követett bírói gyakorlatnak sem felelt meg, ezért a vádlott büntetését 10 év szabadságvesztésre enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős.