Jogerős ítélet kábítószer-kereskedelem bűntette ügyében

A megállapított tényállás szerint a két vádlott 2022 februárja és májusa között jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedett. Az elsőrendű vádlott telefonon vagy valamilyen alkalmazáson keresztül üzenetet hagyott a másodrendű vádlottnak, hogy milyen mennyiségű kábítószerre és mikor van szüksége. A másodrendű vádlott az eljárás során ismeretlenül maradt személytől megvásárolta a kért kábítószert, majd személyes találkozásuk alkalmával átadta azt társának. Ezt követően az elsőrendű vádlott a vevői részére a kábítószert értékesítette. A fenti időszakban az elsőrendű vádlott a kábítószerek értékesítéséből 295.000 forint, míg a másodrendű vádlott 370.000 forint bevételre tett szert.

A nyomozóhatóság 2022 májusában igazoltatás alá vonta az elsőrendű vádlottat, majd az autójában és lakóhelyén talált kábítószert lefoglalta, ennek hatóanyag-tartalma meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát, annak mintegy 130%-a volt.

Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék az elsőrendű vádlottat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 8 év fegyházra, 8 év közügyektől eltiltásra és 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte, azzal, hogy legkorábban a szabadságvesztés-büntetés háromnegyed részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A másodrendű vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt mondta ki bűnösnek a bíróság, megszüntetett továbbá egy korábban garázdaság vétsége miatt alkalmazott próbára bocsátást és így a vádlottat halmazati büntetésül 7 év fegyházra, 7 év közügyektől eltiltásra és 150.000 forint pénzbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Ezen felül a vádlottakkal szemben 295.000 forint, illetve 370.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla az elsőrendű vádlottal szemben kiszabott büntetést 7 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra, míg a másodrendű vádlottal szemben kiszabott büntetést 6 év fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra enyhítette, ezek felül mellőzte a pénzbüntetés kiszabását. Az ítélet jogerős.