Jogerős ítélet kiskorú veszélyeztetésének bűntette ügyében
A tényállás szerint a kiskorú gyermekét egyedül nevelő vádlott jó ideje Ausztriában élt rendezett körülmények között, amikor megismerkedett egy férfival, akitől 2021 tavaszán teherbe esett. Terhességét egy ideig nem vette észre, de utána is igyekezett nem tudomást venni róla, nem járt orvosnál és senkinek nem említette azt.
2021 októberében egyedül volt otthon, amikor megindult nála a szülés és egészséges leánygyermeknek adott életet. Az újszülöttet megmosdatta, elvágta a köldökzsinórt, majd egy törölközőbe csomagolta. A fürdőszobát feltakarította, majd a gyermeket egy gyermekpaplanba is becsomagolta és gépkocsiba ült vele. Az autóval a környéken bolyongott, végül az újszülöttet egy három oldalról fedett, tetővel is rendelkező buszmegállónak a padján hagyta. 8,3 °C volt ekkor és a környéken nem tartózkodott senki. Ezt követően visszament a házba, a történtekről senkinek nem számolt be, majd visszautazott Ausztriába. A buszmegállóban lévő újszülöttet kutyasétáltatók találták meg, akik értesítették a mentőket. A gyermeknél nem volt szükség orvosi beavatkozásra.
A vádlott – miután tudomására jutott, hogy keresi a rendőrség – jelentkezett és részletes vallomást tett. A vádlott állapotjellegű személyiségzavarban szenved, amely cselekménye elkövetésekor is megállapítható volt, ezen felül a fizikai és érzelmi stressz hatására beszűkült tudati állapotban is volt, amely ugyan nem tette képtelenné, és nem is korlátozta őt abban, hogy cselekménye társadalomra veszélyességének következményeit felismerje, illetve, hogy ennek megfelelően cselekedjen, de megnehezítette a gondolkodást, illetve a mérlegelést.
Az ügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat, a Kaposvári Törvényszék a vádlott bűnösségét kiskorú veszélyeztetésének bűntettében állapította meg és őt 1 év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és azt helybenhagyta. Az ítélet jogerős.