Jogerős ítélet emberölés bűntettének kísérlete ügyében

A jogerősen megállapított tényállás szerint a sértettek – anya és fia – szívességi lakáshasználóként tartózkodtak egy ingatlanban. Az elsőrendű vádlott alkalomszerűen a sértettekkel lakott ebben az ingatlanban, így ismerte a ház beosztását és azt, hogy ki melyik szobában alszik. A másodrendű vádlott szintén tudta, hogy a sértettek ebben a házban laknak és járt is ott.

A két vádlott eltérő okok miatt neheztelt a sértett férfire, így megbeszélték, hogy megleckéztetik őt. Az ittas elsőrendű vádlott ötletére két sörösüveget töltöttek meg benzinnel, és az üvegek nyílásába egy-egy zoknit helyeztek el kanóc gyanánt, majd az elsőrendű vádlott felvetésére elhatározták, hogy a sértettek tartózkodási helyére mennek és az égő palackokat a házba dobják.

2022. augusztus 13-án hajnalban a két férfi az üvegekkel a házhoz ment, az elsőrendű vádlott a nála lévő üvegből kilógó zoknit meggyújtotta és az ablakon keresztül a házba dobta, ezt követően a másodrendű vádlott is bedobta a nála lévő üveget – a kanóc meggyújtása nélkül – a szobába. Az ún. Molotov-koktélok bedobása után a vádlottak rögtön elhagyták a helyszínt.

A házban alvó sértettek felébredtek a zajra, észlelték a füstszagot és látták is, hogy égnek az egyik szobában a bútorok, így sérülés nélkül ki tudtak menekülni a házból. A tüzet a férfi egyből elkezdte oltani, míg anyja értesítette a tűzoltókat, akik kiérkezve rövid időn belül lokalizálták és eloltották a tüzet.

Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék társtettesként elkövetett különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, rongálás bűntette és két rendbeli rongálás vétsége miatt az elsőrendű vádlottat 7 év 6 hónap fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra, míg a másodrendű vádlottat 5 év 6 hónap fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a két vádlott előéletére és a cselekményben véghezvitt szerepvállalásukra tekintettel változtatott az első fokon kiszabott büntetéseken. A többszörösen büntetett előéletű és a cselekmény véghezvitelében irányító szerepet játszó elsőrendű vádlott büntetését 8 év 6 hónap fegyházra és 9 év közügyektől eltiltásra súlyosította, míg a másodrendű vádlottal szemben kiszabott büntetést 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra enyhítette. Az ítélet jogerős.