Jogerős ítélet vesztegetés elfogadásának bűntette ügyében

A tényállás szerint a vádlott egy telekommunikációs cég értékesítési partnerének alkalmazásában állt, ügyfélszolgálati munkatársi pozícióban dolgozott. 2020. év közepén jelezte egyik ismerősének, hogy mellékállást szeretne vállalni. Így jutott hozzá egy férfi elérhetőségéhez, akinek az általa kitervelt bűncselekmények elkövetése céljából, SIM kártya cserék lebonyolításához volt szüksége olyan személy segítségére, aki a sértettek hamis meghatalmazás készítéséhez szükséges adatait meg tudja neki szerezni.

A vádlott egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül felvette a kapcsolatot a férfivel, aki kriptovalutában teljesítendő ellenszolgáltatást ígért neki azért cserébe, ha általa megadott ügyfelek adatait – előfizetési adatokat, hívószámokat, a hívószámokhoz köthető személyek adatait – továbbítja részére. A vádlottnak a munkavégzése során lehetősége volt az ügyféladatok megtekintésére, azonban a vállalat belső szabályzatai alapján azokat harmadik félnek nem adhatta át. Ennek ellenére 2020 novemberétől a megadott adatok alapján az ügyfelek adatairól képernyőfotókat készített és továbbította azokat a másik férfinek, aki ezeket felhasználva a sértettek bankszámláihoz hozzáfért és azokról jogosulatlan utalásokat hajtott végre. A vádlott a neki ígért ellenszolgáltatást nem kapta meg.

Az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék a bűnösségét az előkészítő ülésen beismerő és a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és 3 rendbeli személyes adattal visszaélés vétsége miatt 1 év 6 hónap – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 2 évre eltiltotta bármilyen ügyfélszolgálati munkakörnek megfelelő foglalkozás gyakorlásától.

Az ítélet ellen bejelentett ügyészi fellebbezés folytán másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla mellőzte a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésével kapcsolatos rendelkezéseket és a vádlottat 2 év közügyektől eltiltásra is ítélte. Az ítélet jogerős.