Jogerős ítélet befolyással üzérkedés bűntette ügyében

Az első- és a harmadrendű vádlottak zárkatársak voltak. A zárkában rendelkezésre állt egy jogellenesen tartott mobiltelefon, amit a zárkában tartózkodók használtak. Az elsőrendű vádlott rendszeresen tartott kapcsolatot rajta az élettársával, a másodrendű vádlottal. A zárkába kerülését követően a harmadrendű vádlott is értesült a mobiltelefonról, és a másodrendű vádlott segítségével megpróbálta felvenni a kapcsolatot az édesanyjával, aki nem volt engedélyezett kapcsolattartója. Az elsőrendű vádlott felajánlotta, hogy 500.000 forintért cserébe a másodrendű vádlott eljuttat egy mobiltelefont az édesanyának, hogy azon keresztül tarthassák a kapcsolatot és a későbbiekben ezen keresztül rávegye az édesanyját, hogy a szabadlábra kerüléséért egy ügyésznek pénzt küldjön.

A másodrendű vádlott el is vitt egy mobiltelefont az édesanyának, aki cserébe átadta neki az 500.000 forintot. A telefonon ezt követően a harmadrendű vádlott több alkalommal is beszélt az édesanyjával.

Az elsőrendű vádlott a zárkában történt beszélgetések során azt a látszatot keltette, hogy kapcsolatban áll egy ügyésszel, aki anyagi ellenszolgáltatásért el tudja intézni, hogy a harmadrendű vádlott letartóztatását megszüntessék. A másodrendű vádlott ezt követően ismét megjelent a harmadrendű vádlott édesanyjánál és elmondta neki, hogy ha 2.000.000 forintot eljuttatnak az ügyésznek, akkor fia szabadlábon tudna védekezni. Megegyeztek abban, hogy másnap kerül sor a pénz átadására. Az édesanya a történtekről bejelentést tett a rendőrségen. Másnap sor került a pénz átadására, majd a nyomozóhatóság elfogta a helyszínről távozó másodrendű vádlottat. 

Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék az első- és a másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért az elsőrendű vádlottat 3 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra, míg a másodrendű vádlottat 2 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A harmadrendű vádlottat a bíróság felbujtóként elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt 1 év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a másodrendű vádlottal szemben 500.000 forint, míg a harmadrendű vádlottal szemben 2.000.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. 

A harmadrendű vádlott vonatkozásában az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett, a másik két vádlott és védőik fellebbezést jelentettek be, így másodfokon a Pécsi Ítélőtábla járt el az ügyben. Az ítélőtábla a törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta, így az ítélet a másik két vádlott vonatkozásában is jogerőre emelkedett.