Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és kifosztás bűntette
Baltával végezte ki édesanyját a tinédzser fiú, aki előtte „halállistát” készített
Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2023. november 7-én a fiatalkorú J. L. vádlottat, ezért őt 11 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú bíróság döntésével szemben az ügyészség a vádlott terhére súlyosítás céljából, hosszabb tartamú fiatalkorúak börtönében végrehajtandó büntetés érdekében, míg a vádlott enyhítésért, rövidebb tartamú büntetésért, továbbá a vádlott védője és törvényes képviselője - egyezően - a kifosztás bűntette alóli felmentésért, és az előre kitervelt minősítés mellőzéséért és enyhítésért jelentettek be fellebbezést. Így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege:
A tényállás lényege szerint a vádlott édesanyja 2022. augusztus 19-én munkavégzés miatt Ormosbányáról Fülöpjakabra költözött az élettársával. Erre figyelemmel megkérte a vele régóta baráti, bizalmas viszonyban lévő - és a vádlottat születése óta jól ismerő - barátját, hogy a távolléte alatt gondoskodjon a fiáról. A sértett 2022. szeptember 12-én kérelmet terjesztett elő a Kazincbarcikai Járási Hivatalnál azért, hogy a vádlottat a barátja a családjába fogadhassa. Ezt a döntését a vádlott nehezményezte, úgy érezte, hogy az édesanyja elhanyagolja őt.
A vádlott egy iskolai verekedésben felmerült szerepe miatt 2022 szeptemberében a vele rendszeres kapcsolatban álló szociálpedagógusnak visszatérően ölési szándékáról számolt be, közölve, hogy „leszámol mindenkivel, aki bántotta”, de „ártatlan áldozatok” megölése is folyamatosan foglalkoztatta. Mások előtt is kategorikusan hangoztatta, hogy „az ölés a küldetése”, rajzainak állandó témája a vér, a fájdalom, valamint a halál és az ölés volt. 2022 őszén készített egy „halállistát” is, amelyen első helyen az édesanyja állt.
Az édesanyja a családba fogadás iránti kérelmét végül 2022. november 8- án visszavonta és a vádlottat magához vette.
A fiatalkorú vádlott 2022. december 12-én nem ment iskolába, hanem a közös otthonukban lesből támadt a hazaérkező édesanyjára egy fejszével oly módon, hogy az eszközzel két alkalommal nő fejére ütött, aki azonnal életét vesztette. Ezt követően a terhelt édesanyja holttestét az ágyba fektette és betakarta, majd magához vette a sértett értékeit (pénz, bankkártya, mobiltelefon), majd az emberölés nyomait eltüntetve távozott a lakásból.
Az ügyben határozathirdetés várható.