A Szegedi Ítélőtábla 2024. évi munkájáról

A Szegedi Ítélőtábla idén május 22. napján tartotta meg a tavalyi évben elvégzett munkát értékelő összbírói értekezletét. Dr. Bálind Attila, az ítélőtábla elnöke tájékoztatta a táblabíróságon dolgozó bírákat arról, milyen eredményeket ért el az alföldi régió négy vármegyéjének (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok) fellebbviteli bíróságaként működő Szegedi Ítélőtábla a tavalyi esztendőben.

Az összegzés egyértelműen mutatja, az ítélőtáblára érkezett ügyek száma, kismértékben ugyan, de továbbra is emelkedő tendenciát mutat. Az összes érkezett ügyet vizsgálva, a peres ügyek számában is minimális, de további emelkedés volt tapasztalható. A tavalyi évben a befejezett ügyek száma megközelítette az érkezett ügyek számát, az emelkedésre tekintettel azonban azt nem érte el (1505-1432). 

A jelenleg is 22 bíróval és 46 igazságügyi alkalmazottal működő és 2024-ben közel 1 milliárd 150 millió forintos költségvetésből gazdálkodó Szegedi Ítélőtáblán az elmúlt évben a civilisztika ügyszakban (polgári-, gazdasági ügyszak) 646 új ügy érkezett és 633 ügyet fejeztek be az ítélkező tanácsok. A Munkaügyi Kollégium vonatkozásában tavaly az érkezett ügyek száma 68 volt, míg 81 ügyet fejezett be az ügyszak. A büntető ügyszakban ez a két szám 791 érkezett és 718 befejezett ügyet mutatott.

A 2024. évben a Szegedi Ítélőtábla civilisztika ügyszaka által befejezett 633 ügyből 551 ügyben, azaz az ügyek 97,6%-ában a pertartam nem haladta meg a 6 hónapot, sőt ezen ügyek 87%-a 3 hónapon belül befejeződött, míg a munkaügyi perek több, mint felében a pertartam nem haladta meg a 6 hónapot, míg a büntető ügyek 81,75 %-a fejeződött be az ítélőtáblára érkezést követően 3 hónapon belül és az összes befejezett ügyből csupán 8,3%-os a 6 hónapon túli befejezés.Ezen adatok egyértelműen alátámasztják, hogy továbbra is – a tavalyi esztendőben is - időszerű ítélkezés jellemezte a Szegedi Ítélőtáblát. 

A döntések megalapozottságát és az ítélkezés hatékonyságát a következő számok igazolják: a Szegedi Ítélőtáblai büntető tanácsok határozatai ellen indított felülvizsgálati ügyekből 2024. évben több, mint 40 határozat érkezett vissza. Ezen ügyekből 27 esetben került sor a felülvizsgálati indítvány elutasítására (61,3%), míg 14 felülvizsgálati ügyben a Kúria az ítélőtábla határozatát hatályában tartotta (31,8%). Kiemelést érdemel, hogy a felülvizsgálati eljárások során a Kúria a Szegedi Ítélőtábla büntető tanácsainak egyetlen egy határozatát sem helyezte hatályon kívül, és egy esetben sem került sor határozatunk megváltoztatására. A 2024-ben visszaérkezett, összesen 57 polgári és gazdasági tárgyú határozatból a Kúria 10 ügyben a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza, 11 ügyben a jogerős határozatot hatályon kívül helyezte, és új határozatot hozott, 21 ügyben a jogerős határozatot hatályában fenntartotta, 15 ügyben a felülvizsgálatot megtagadta.

Fontos hangsúlyozni, az ítélőtáblai határozatok Kúria általi részben vagy egészben történő hatályon kívül helyezése alapvetően nem az ítélőtábla, mint másodfokú bíróság eljárási szabálysértésére vezethető vissza, hanem arra, hogy a jogerős döntéssel a Kúria részben, vagy egészben nem értett egyet. Az ítélőtábla munkaügyi tanácsai által hozott határozatokkal szemben előterjesztett felülvizsgálati kérelmek tárgyában 2024. évben 22 döntés született. Ezek közül a Kúria 4 esetben a kérelmet visszautasította, 6 esetben a felülvizsgálatot megtagadta, tehát összesen 12 ügyben született érdemi döntés. Ezek közül 1 ügyben került sor hatályon kívül helyezésre, az érdemben eldöntött ügyek 91,66%-ában, azaz 11 ügyben pedig a Kúria a határozatot hatályában fenntartotta. Mindez azt jelenti, hogy a munkaügyi ügyszak is kiemelkedő megalapozottsággal ítélkezett 2024. évben.

Az ország többi ítélőtáblájával összevetve leszögezhető, a Szegedi Ítélőtábla a 2024-es esztendőben is nagyszerű munkát végzett, kimagasló eredményeket produkált. 

Fontos megemlíteni, a Szegedi Ítélőtábla egyedi ügyekben hozott határozatai - a döntések helyességén túl, a határozatok indokolásának logikus felépítésére, a jogi érvelés kidolgozottságára és iránymutató jellegükre figyelemmel – rendszeresen megjelennek a Bírósági Döntések- és az Ítélőtáblai Határozatok Tárában is.

 

Dr. Cserháti Ágota, aki a Szegedi Ítélőtábla fennállása óta büntető ügyszakos ítélőtáblai bíró 2024 márciusában bejelentette, hogy nyugdíjba kíván vonulni a nők kedvezményes öregségi teljes nyugdíjra jogosultsága kezdetével. A 2025 januárjával megüresedő bírói álláshelyre az OBH Elnöke a Bírósági Közlöny 2024/5. számában 234.E/2024. (VI. 4.) OBHE határozattal pályázatot tett közzé 2024. augusztus 30. benyújtási határidővel. A sikeres pályázati eljárás eredményeként az álláshelyet dr. Gyuris Patrícia bíró töltötte be, aki a 437.E/2024. (X. 31.) OBHE határozat alapján 2025. január 16. napjával a Szegedi Törvényszékről áthelyezéssel került az ítélőtábla bírói karába.

 

A Szegedi Ítélőtábla dolgozói közül a tavalyi évben is többen részesültek kitüntetésben, szakmai elismerésben.

Az Országos Bírói Tanács a Bjt. 174. § (1) bekezdés c) pontja alapján tett előterjesztést követően kiváló munkája elismeréseként 2024. évben a Bíróságok Napja alkalmából dr. Kiss Gabriella tanácselnök asszony címzetes kúriai bíró címet vehetett át, Juhász Andor-díj ezüst fokozatában pedig dr. Cserháti Ágota bírónő részesülhetett.

Az OBT által adományozott kitüntetéssel 2024-ben aktív munkatársak közül 2 bíró rendelkezik Juhász Andor díj ezüst fokozattal, míg Juhász Andor díj bronz fokozattal 2 igazságügyi alkalmazott büszkélkedhet.

A dolgozók szavazatai alapján 2024-ben dr. Katona Dorottya ítélőtáblai bíró és Némethné Hoffner Ildikó jegyzőkönyvvezető tisztviselő kapta a Szegedi Ítélőtábla elnöke által alapított Sélley Sándor-díjat. A díjban a munkavégzés során kiemelkedő igazságszolgáltatási teljesítményt nyújtó, illetve az ítélőtábláért végzett tevékenységükben példamutató bírák és igazságügyi alkalmazottak részesülhetnek. A díj átadására 2024 novemberében került sor.

 

A Szegedi Ítélőtábla korábban is megfelelő technikai háttérrel végezhette a munkáját, e feltételekben a tavalyi évben sem történt jelentős változás, továbbá rendkívüli informatikai biztonsági esemény sem volt.