Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények

Ügy tárgya
Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
B.53/2023.
Tárgyalás helyszíne
Szeged, Széchenyi tér 4.
Tárgyaló
235. számú tárgyalóterem
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Szegedi Törvényszék

Az ügy lényege:

A vádirat lényege szerint az országos kiterjedtségű, túlnyomóan őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy a munkavállalóik után ne kelljen a közterheket, valamint a vagyonvédelem mint általuk nyújtott szolgáltatás után ÁFÁ-t fizetni, igénybe vették két különböző bűnszervezet segítségét. A bűnszervezet által nyújtott szolgáltatás tárgya az volt, hogy a megrendelők munkavállalóit fiktíven más társaságokhoz jelentették be, többlépcsős céghálót létrehozva, melynek legalsó szintjén a foglalkoztatással járó közterheket és a szolgáltatás nyújtása után fizetendő ÁFA összeget bár részben bevallották, de azt senki nem fizette meg. A bűnszervezet a költségvetési csalás leplezésére a céghálóban szereplő gazdasági társaságokat rendszeresen cserélgette és jutalék ellenében fiktív számlákat is rendelkezésre bocsátott. A váddal érintett cégek száma közel 150.

A vádlottakat bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolja az ügyészség.

Megjegyzés: A bíróság az ügyben több napos előkészítő ülést tart 2024. június 17, 2024. június 18, 2024. június 19, 2024. június 21, 2024. július 01, 2024. július 03, 2024. július 08. napokon.

 

A fokozott sajtóérdeklődésre számot tartó ügyben a törvényszék kötelező előzetes regisztrációt rendel el. A tárgyalóterem befogadóképességére tekintettel a sajtóregisztráció x fő részére biztosítható.