Emberölés bűntettének kísérlete
A vádirat lényege szerint K.A. vádlott 2023. évben jogtalanul eltulajdonított egy, a haragosa tulajdonát képező járókeretet oly módon, hogy azt a makói ingatlana területére bevitte. A járókeret tulajdonosának család tagjai tudomást szereztek az esetről, emiatt a vádlott számított arra, hogy a család valamely tagja meg fog jelenni az ingatlanánál azért, hogy a járókeretet tőle visszavegye. Ezt követően a vádlott elhatározta, hogy az élet kioltására alkalmas villamos áramot vezet az ingatlana utcafronti kapujába azzal a céllal, hogy amikor a család odaérkező tagja azt megérinti, áramütést szenvedjen. A fentiek érdekében a vádlott a lakrészből két hosszabbító segítségével a bejárati kapuig vezette az áramot oly módon, hogy az utolsó hosszabbítót elvágta, a kábelben található vezeték erek végeinek szigetelését 2-3 cm hosszan eltávolította, majd ezen szigeteletlen két darab vezeték eret a becsukott kapun kívülre úgy helyezte el, hogy azok hozzáérjenek a fém kapu ajtószerkezetéhez. A vádlott ezután a két hosszabbítót csatlakoztatta egymáshoz. A hosszabbítónak az ingatlan lemezkapuja felé eső végén 239 V fázis feszültség volt mérhető, így a kapu fémszerkezetének, kilincsének vagy a szigeteletlen vezeték érnek a megérintése alkalmas volt halálos eredményű áramütés okozására. A sértett a vádlott várakozásainak megfelelően az ingatlanhoz ment, és tekintettel arra, hogy a vádlott ingatlanának kerítésén kapucsengő nincs a vádlottal történő kapcsolatfelvétel céljából be akart menni az ingatlan udvarára. Mielőtt a sértett a kapukilincset megfogta volna, bal karjával a hálózati feszültség alatt álló utcafronti kapuhoz hozzáért és ekkor enyhe áramütést szenvedett. A sértettnek az áramütés következtében 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, a halál bekövetkezése azért maradt el, mert a sértett csak a bal vállával és csak rövid időre érintette meg a kapu fém szerkezetét. A vádlottat emberölés bűntettének kísérlete elkövetésével vádolja a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség. Megjegyzés: A bíróság az ügyben előkészítő ülést tart. A fokozott sajtóérdeklődésre számot tartó ügyben a törvényszék kötelező előzetes regisztrációt rendel el. A tárgyalóterem befogadóképességére tekintettel a sajtóregisztráció 8 fő részére biztosítható. |