Döntött a törvényszék a Wenckheim-kastély ügyében kezdeményezett népszavazásról

A Szegedi Törvényszék a Hódmezővásárhely Helyi Választási Bizottsága 2/2025. (IV. 14.) számú, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély ügyében a hódmezővásárhelyi közgyűlés tagjainak legalább egynegyede által helyi népszavazásra javasolt kérdés hitelesítésének megtagadásáról rendelkező határozatát a mai napon kelt végzésével helybenhagyta.

A törvényszék megállapította, hogy az „Ön egyetért-e azzal, hogy a szabadkígyósi Wenckheim-kastély Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonába kerüljön és az erre irányuló szerződéseket a Közgyűlés jóváhagyja?” helyi népszavazásra javasolt kérdés az egyértelműség helyi népszavazási eljárásban alkalmazandó követelményének nem felel meg, így a helyi választási bizottság a kérdés hitelesítését jogszerűen tagadta meg. 

A törvényszék szerint sérülne az előreláthatóság kritériuma, a helyi népszavazási kérdés előzetes gazdasági és szakmai ismeretek hiányában nem alkalmas arra, hogy a választópolgárok minden tekintetben átlássák döntésük következményeit, továbbá nem férnek hozzá kellő információhoz, hogy érthessék a Kastély törvény jogszabályhelyein alapuló konkrét folyamatokat. A közgyűlés számára is egyértelműnek kellene lennie, hogy a jogalkotási kötelezettsége pontosan mire terjed ki, és az mily módon teljesíthető. A feltenni indítványozott kérdés a választópolgár számára nem egyértelmű és a közgyűlés esetében sem ad világos iránymutatást a konkrét pontos jogalkotási kötelezettségre, ily módon az nem felel meg az egyértelműség követelményének. 

Szeged, 2025. május 26.

Szegedi Törvényszék Sajtóiroda