Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmény

Ügy tárgya
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmény
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
B.153/2025.
Tárgyalás helyszíne
Szekszárdi Járásbíróság
Tárgyaló
IV. emelet 3. számú tárgyalóterem
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Szekszárdi Járásbíróság

Az ügy lényege:

A vádirat szerint az I. és a II. rendű vádlott között korábban élettársi kapcsolat állt fenn, mely kapcsolatból két gyermekük született. A vádlottak között a baráti kapcsolat a szakítást követően is megmaradt, a II. rendű vádlott rendszeresen látogatta az I. rendű vádlottat és a vele együtt élő közös gyermeküket, valamint közösen új pszichoaktív anyagot fogyasztottak. Az I. rendű vádlott 2023. júniusa és 2024. júliusa közötti időben a lakóhelyéül szolgáló faddi ingatlanban – részben társával, II. rendű vádlottal, egymás tevékenységéről tudva, anyagi haszonszerzési célból – új pszichoaktív anyagnak minősülő „kristály” fantázianevű fehér színű porral kereskedett. Az I. rendű vádlott a részben értékesítés, részben fogyasztás céljából általa beszerzett kristályos anyagot a faddi lakóingatlanában tárolta, ahová a II. rendű vádlottnak szabad bejárása volt. A vádlottak túlnyomórészt személyesen tartották a kapcsolatot a fogyasztókkal, a kért új pszichoaktív anyagot az I. rendű vádlott faddi lakóhelyén értékesítették. A II. rendű vádlott ezen felül 2024. január és 2024. júniusa közötti időszakban a saját lakóhelyén önállóan is kereskedett az új pszichoaktív anyaggal. Az ügyészség az I. rendű vádlottat részben társtettesként elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, valamint kábítószer birtoklásának vétségével vádolja, míg a II. rendű vádlottal szemben részben társtettesként elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt emelt vádat. 

Megjegyzés: Előkészítő ülés 

Az előzetes regisztráció ajánlott!

Információ: dr. Kiss Annamária sajtótitkár 06-74/505-800 1051 mellék kissa7@birosag.hu