A Szekszárdi Törvényszék a 2024. október 2-án tartott tárgyalásán társtettesként, a sértett sanyargatásával, kiszolgáltatott helyzetét kihasználva munkavégzésre, illetve munka jellegű tevékenység végzésére rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indult büntetőügyben hozott nem jogerős ítéletet három vádlott ellen. A többszörös visszaeső I. rendű vádlottat és III. rendű vádlottat emiatt, továbbá információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt - I. rendű vádlottat ezen felül kifosztás bűntette miatt is - 12 év, illetve 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre, míg II. rendű vádlottat alábbi cselekménye miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte.  I. rendű vádlott esetében a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta.

Az ítélet tényállása szerint I. rendű vádlott férfi II. rendű vádlott nő fia, III. rendű vádlott nő pedig I. rendű vádlott élettársa.  A vádlottak 2019-ben kerültek közelebbi kapcsolatba az öregségi nyugdíjban részesülő, könnyen befolyásolható, gyenge fizikai adottságokkal rendelkező, tartós egészségügyi problémákkal küzdő, akkor 66 éves sértett férfival, aki egyedül élt szekszárdi ingatlanában. A vádlottak ezt követően rendszeresen látogatták a kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettet azzal a céllal, hogy tőle kisebb, majd nagyobb összegeket kérjenek kölcsön. A sértett rövid idő alatt a vádlottak befolyása, irányítása alá került, amelyből önerejéből nem tudta kivonni magát és a nyugdíjának nagyobb részét a vádlottak rábíró magatartására rendszeresen átadta utóbbiaknak. A sértett mindezt megelégelve 2020 áprilisában megtiltotta a vádlottaknak, hogy a továbbiakban a házába bemenjenek, illetve visszakövetelte tőlük – eredménytelenül - az addig kölcsönkért összeget (összesen 80.000 forintot).

A vádlottak az időközben rendőri intézkedések ellenére sem hagytak fel a sértett befolyásolásával és arra bírták rá, hogy 2020 májusában költözzön szekszárdi lakóhelyükre, ahol 2022. április 11-ig élt együtt a vádlottakkal. A vádlottak magatartása a sértettnél ún. Stockholm-szindróma jellemzőit alakította ki, amelynek következtében a sértett a vádlottak akaratának megfelelően cselekedett. A vádlottak a sértettet úgy szállásolták el, hogy számára a házuk nappalijában mindössze egy heverő állt rendelkezésére, pénzt egyáltalán nem kapott, így saját ellátásáról sem tudott gondoskodni, illetve megalázó módon még a mindennapi tisztálkodás lehetőségét sem biztosították neki. Arra is gátlástalanul rávették, hogy Szekszárd területén a kukákat feltúrva értékek után kutasson és az ebből származó holmikat a vádlottak lakóhelyére szállítsa, ellássa az udvarban tartott sertések gondozását (pl.: a trágyázást, az ólak takarítását is), továbbá a vádlottak utasításai alapján a házimunkák döntő részét is el kellett végeznie. A „házi rabszolgaként” tartott, egyre súlyosbodó egészségügyi problémákkal küzdő sértett számára a vádlottak által követelt fizikai jellegű munkák elvégzése az átlagosat lényegesen meghaladó, jelentős fájdalommal társult. 

A sértettet a vádlottak napi rendszerességgel, megalázó kifejezésekkel illették és időnként, sérülést nem okozó módon bántalmazták is, többször nyakon ütötték, seprűnyéllel verték a hátát. A sértett által az ún. „házi rabszolgaság” keretében teljesített munka lényegében „házvezetői” feladatkörnek feleltethető meg, amely alapján a sértett által a vádlottak részére végzett munkák értéke a vádbeli időszakban összesen 3.831.898 forintnak felel meg. Emellett a sértett időközben lakhatatlanná váló ingatlanáról a vádlottak a sértett tulajdonát képező, különböző értékkel bíró használati tárgyakat is elvettek, ebből 150.000 forint jövedelemre szert téve. 

I. rendű vádlott azért, hogy a sértett nyugdíját vádlott-társaival együtt megszerezze, arra bírta rá a sértettet, hogy folyószámlát nyisson, bankkártya igénylésével együtt. A vádlottak szándékának megfelelően a sértett nyugdíja ezután ezen bankszámlára érkezett. A bankkártyát I. rendű vádlott a sértettől elvette, amely révén a sértett nyugdíját társaival felvette és azt kizárólag saját szükségleteik kielégítésére és szerencsejátékra fordították, 142 alkalommal használva a bankkártyát, összesen 3.422.938 forinttal megterhelve. A vádlottak fenti kizsákmányoló magatartása következtében a sértettnek mindösszesen 7.404.836 forint kára keletkezett, amellyel a vádlottak közösen gazdagodtak. 

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fent a nyilatkozattételre, míg a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be felmentés végett.