Jogerős döntés az egyik antifasiszta támadó ügyében

A testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt S. I. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla az enyhítésért bejelentett védelmi fellebbezéseket alaposnak találta, ezért a mai napon kihirdetett ítéletével E. T. másodrendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 1 év 10 hónapra mérsékelte, és annak végrehajtási fokozatát fegyház helyett börtönben határozta meg. Az ítélőtábla döntése a mai napon jogerőre emelkedett, az eljárás az első- és harmadrendű vádlottakkal szemben a Fővárosi Törvényszéken folytatódik. A másodrendű terhelt kérte, hogy a szabadságvesztéséből fennmaradó 4 hónapot Németországban tölthesse le.

A Fővárosi Törvényszék a 2024. január 29. napján kihirdetett ítéletével a német állampolgár E. T. másodrendű vádlottat bűnösnek mondta ki bűnszervezetben részvétel bűntettében. Ezért őt 3 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélte, továbbá 5 évre kiutasította Magyarország területéről. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, valamint az általa előzetes fogvatartásban töltött időt a szabadságvesztés büntetésbe beszámította. Kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás lényege szerint a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó, az ellene Németországban indult büntetőeljárásban európai elfogatóparancs kiadásával körözött személy és élettársa 2017 évtől kezdődően Lipcsében a szélsőbaloldali ideológiával szimpatizáló fiatal felnőttekből álló szervezetet hozott létre közösen. A szervezet tagjai az interneten és személyes találkozókon tartottak egymással kapcsolatot. Egyetértettek abban, hogy a militáns nemzetiszocialista, fasiszta eszméket is hirdető szélsőjobboldal szimpatizánsai ellen a demonstrációkon, tüntetéseken való részvételen felül személy elleni erőszakos támadásokkal kell felvenni az ideológiai harcot. Ennek megfelelően a szervezet azt a célt tűzte ki, hogy az általuk megfigyeléssel kiválasztott, szélsőjobboldali szimpatizánsként azonosított vagy annak tartott, gyanútlan és védtelen áldozatot hátulról megközelítve, lakó- illetve munkahelye környezetében meglepve, számbeli fölényben lerohanják és az élet kioltására alkalmas eszközökkel, jellemzően teleszkópos botokkal a fején, törzsén, végtagjain bántalmazzák. Ezzel az volt a céljuk, hogy a szándékoltan igen súlyos, életveszélyes sérülés és a váratlan támadás körülményei miatt érzett megaláztatás olyan mértékű lelki gyötrelmet is okozzon a sértettnek, amely elrettentő üzenetértékkel bír a szélsőjobboldali mozgalmak képviselői számára.

A szervezet tagjai a támadások szervezése során a lelepleződés elkerülése érdekében a darkneten az ún. Jabber alkalmazáson keresztül, míg az azonos városban élő és egymással szoros kapcsolatban álló tagok nyilvános helyen szervezett találkozók alkalmával egyeztettek. Elosztották egymás között az előkészületekkel kapcsolatos feladatokat. A támadásoknak előre megtervezett és következetesen megtartott, forgatókönyv szerinti menete volt attól függően, hogy a megtámadott személy számíthatott-e támadásra, vagy sem, illetve a bántalmazására otthonában, munkahelyén vagy szélsőjobboldali rendezvényről történő távozása során került sor. A szervezettség a sértettek elleni támadások során, azok mindenkori feltételeihez igazodó előre egyeztetett feladatmegosztásban is megnyilvánult.

A szervezet tagjai 2017 évtől kezdődően Lipcsében erőnléti edzésekkel összekötött találkozók során gyakorolták be a közösen végrehajtandó támadások pontos menetét azért, hogy azokat a későbbi hangazonosítást kizárva, a helyszínen már további utasítás adás nélkül hajthassák végre. A támadásnak feltétlenül alkalmasnak kellett lennie súlyos, akár életveszélyes sérülések okozására anélkül, hogy az abban résztvevők azonosítási lehetőséget adó nyomot hagyjanak hátra.

Az edzések tréner, továbbá, a szervezetben végrehajtó szerepet betöltő II. rendű vádlott vezetésével zajlottak, és a közös ideológiai meggyőződés alapján később csatlakozó, Budapestre érkezett tagok, így a másodrendű vádlott társai is a begyakorolt forgatókönyv ismeretében, ahhoz igazodva készültek fel az egyes támadásokra.

A szervezet vezetői, valamint a másodrendű vádlott és a szervezet budapesti támadásokban részt nem vett egyes tagjai ellen Németországban azonos módon elkövetett támadások miatt büntetőeljárás indult. A szervezet tagjai 2022 évben elhatározták, hogy a németországihoz hasonló erőszakos támadásokat követnek el Budapesten, külső megjelenésük, ruházatuk, vagy a viselt kiegészítőik alapján általuk kiválasztott szélsőjobboldali szimpatizánsok, illetve annak tartott vagy vélt, előre meg nem határozott személyek sérelmére. A támadásokat a Budapest ostroma során 1945. február 11. napján zajlott kitöréssel összefüggésben szervezett, Becsület Napja elnevezésű eseményen résztvevő szélsőjobboldali szimpatizánsok érdeklődésére számot tartó rendezvényekre tekintettel 2023. február 11. napjára és az azt megelőző, valamint azt követő napokra tervezték. A Németországból érkezett elkövetői kör olaszországi anarchista mozgalmak résztvevőiként számon tartott, Milánóból érkező tagokkal egészült ki.

A másodrendű vádlott és társai 2023. február 9-én a Nyugati pályaudvar területén terveztek támadást, ahol az utasok közül a viselete alapján szélsőjobboldali szimpatizánsnak vélt sértettet választották ki. Amikor a sértett felszállt a vonatra, az őt követő szervezeti tag paprika spray-vel arcon fújta őt, mialatt a vonatajtónál a peronon várakozó társa figyeléssel biztosította társa tevékenységét. Ezután mindketten futva elmenekültek a helyszínről, majd csatlakoztak a VI. kerületi Nyugati téren gyülekező társaikhoz.

Ugyanezen a napon, a szervezet tagjai közül tízen a Nyugati térről villamossal a Kálvin térre utaztak, ahol a járókelők között felfigyeltek a kabátja miatt szélsőjobboldali szimpatizánsnak vélt, valamint a társaságában levő két lengyel állampolgár sértettekre. Egy kávézó teraszáig követték őket, majd körbe fogva rájuk támadtak és teleszkópos bottal ütlegelték a fejüket. Két sértett nyolc napon túl gyógyuló, míg egy sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el, azonban az elkövetés eszközére, a támadott testtájékra és az erőbehatás nagyságára figyelemmel mindhárom sértett esetében súlyosabb, életveszélyes sérülés létrejöttének reális lehetősége fennállt, amelynek elmaradása csupán a véletlennek köszönhető.

Másnap a szervezet tagjai közül tizenegyen egy téren gyülekeztek, ahol a járókelők közül kiválasztották a ruházata és hátizsákja alapján szélsőjobboldali szimpatizánsnak vélt sértettet, akit nyolcan követtek buszra felszállva, a XI. kerületbe. A munkahelyére igyekvő sértettet a közvetlenül mögötte haladó szervezeti tag egy teleszkópos bottal közepes erővel legalább öt alkalommal tarkón ütötte, aki a támadás elől menekülve megbotlott és előbb a bevásárlóközpont árkádsorát tartó oszlopnak, majd a földre esett, ahol a szervezet tagjai tovább bántalmazták. A sértett többszörös bordatörést, zúzódásos sérüléseket szenvedett el, melyek gyógytartama nyolc napon túli, azonban az életveszélyes sérülés bekövetkezésének reális esélye is fennállt.

Az este folyamán a szervezet tagjai egy sörözőből távozva két csoportra oszlottak. Közülük többen egy másik szórakozóhelyről távozó, ott a zártkörű koncerten résztvevő két német állampolgár sértett nyomába eredtek, akiket az I. kerületi szállásukig követtek, együtt utazva velük a villamoson. A szállásra érkező sértettekre a kapualjban rátámadtak és teleszkópos bottal, valamint gumikalapáccsal közepes erővel ütlegelték a sértettek fejét, egyikük lábait is. A támadást irányító jeladására paprika spray-vel lefújták őket, majd elmenekültek a helyszínről. Az okozott sérülések gyógytartama 5-6 nap volt, azonban mindkét sértett esetében fennállt az életveszélyes sérülés bekövetkezésének reális esélye, aminek elmaradása a véletlennek köszönhető.

Egy másik helyszínen a szervezet tagjai hátulról rátámadtak a sértettekre és előbb paprikaspray-vel arcon fújták, majd teleszkópos bottal közepes erővel több ízben arcon ütötték. A támadásra szánt 30 másodperc lejártával a bántalmazással egyszerre felhagyva elmenekültek. A sértett agyrázkódást és az arckoponya többszörös, darabos törését, valamint könnyű sérüléseket szenvedett. A törések tényleges gyógytartama 6-8 hét volt, azonban fennállt az életveszélyes sérülés – akár a maradandó fogyatékosság – kialakulásának lehetősége is. A sértett társaságában lévő személy súlyosabb sérülés bekövetkezésének reális esélye az ő vonatkozásában is fennállt.

Másnap a másodrendű vádlott és vádlott-társa további öt társukkal együtt egy I. kerületi téren gyülekeztek és két-, három fős csoportokra szétszóródva figyelték a járókelőket, hogy kiválasszák a következő áldozatot. A támadáshoz szükséges eszközök biztosítása érdekében ruházatába rejtve a másodrendű vádlott gumikalapácsot, egy pár súlyozott ólomkesztyűt, egy gázpermet kilövésére alkalmas önvédelmi fegyvert, míg vádlott-társai egy-egy teleszkópos botot tartott magánál. A másodrendű vádlott észlelte a megelőző támadások miatt a csoport tagjait ekkor már figyelemmel kísérő, fokozódó rendőri jelentétet, ezért összehívta a téren mozgó társait és legalább két csoportra szakadva elhagyták a helyszínt. Onnan metróval utaztak, tovább ezalatt társaiknak a metróaluljáróban sikerült elmenekülniük. Az V. kerületből taxiba szállva próbálták elkerülni a rendőri intézkedést, melyre a taxi feltartóztatásával került sor. A vádlottak megpróbálták a támadásra szánt eszközöket a taxiban elrejteni, de nem jártak sikerrel, azokat a nyomozóhatóság megtalálta.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, a szabadságvesztés büntetés súlyosításáért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta, a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak.

A korlátozott felülbírálat eredményeként az ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék az eljárási szabályokat megtartotta. A másodrendű vádlott váddal egyező beismerő vallomását és a tárgyalásról való lemondó nyilatkozatát törvényesen fogadta el, annak feltételei fennálltak. Az elsőfokú bíróság törvényesen minősítette a cselekményét bűnszervezetben részvétel bűntettének, tekintettel arra, hogy a vádlott társaival ellentétben ő a sértettek bántalmazásában ténylegesen nem vett részt, csak jelen volt az összehangolt támadásoknál.

A büntetés kiszabása során az ítélőtábla nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a terhelt az eljárás során a legszigorúbb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt állt, ami magyar nyelvet nem beszélő külföldiként nagyobb megterhelést jelentett számára. Ezért az elsőfokú bíróság által kiszabottnál enyhébb szabadságvesztést is elengedőnek ítélt az általános és egyéni bűnmegelőzési célok eléréséhez. Mivel a jogerősen kiszabott szabadságvesztés mértéke a 3 évet nem éri el, annak végrehajtási fokozatát fegyház helyett börtönre kellett módosítani.

Budapest, 2024. május 28.

Fővárosi Ítélőtábla

Sajtótitkárság