Növekvő ügyteher mellett is időszerű ítélkezés a Fővárosi Ítélőtáblán
Az ítélőtábla bírái nem csak időszerű, de egyúttal magas szakmai színvonalú ítélkezési tevékenységet folytatnak – emelte ki dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a 2024. június 6-án rendezett sajtótájékoztatón, amelyet dr. Ribai Csillával, a Fővárosi Ítélőtábla elnökével közösen tartott.
Dr. Senyei György hangsúlyozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a bírósági szervezet rendszerében betöltött fontos szerepéből is adódóan kiemelt ügyteherrel dolgozik, amely nem csak az érkezések és befejezések számában, hanem az ügyek nehézségi fokában is tükröződik.
A Fővárosi Ítélőtábla országos viszonylatban kiemelkedően nagy ügyteherrel dolgozik, bírái azonban így is magas szakmai színvonalú, időszerű ítélkezési tevékenységet folytatnak, melyet a 2023. évi statisztikai adatok is alátámasztanak – tájékoztatta a sajtó képviselőit dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke a 2024. június 6-án tartott évértékelő sajtótájékoztatóján.
A Fővárosi Ítélőtábla az öt ítélőtábla közül a legnagyobb mind az ügyek számát, mind a bírák és igazságügyi alkalmazottak létszámát tekintve, továbbá az ítélőtáblák közül csak itt működik a Büntető Kollégiumnál katonai tanács, a Polgári Kollégiumnál szabadalmi tanács, valamint Közigazgatási Kollégium.
A Fővárosi Ítélőtábla bírái jártak el az összes ítélőtáblára érkezett ügy több mint felében, azaz 12.855 ügyből 7314 ügyben intézkedtek, mely az ügyek 56,9%-át teszi ki.
Az elmúlt év ügyforgalmát megvizsgálva megállapítható, hogy a Fővárosi Ítélőtábla – a többi ítélőtáblához képest – nagyobb ügyteher mellett dolgozik. 2022. évhez képest 2023-ban országos viszonylatban 2,3%-kal nőtt az érkezett ügyek száma, a Fővárosi Ítélőtáblára pedig 4,68%-kal több ügy érkezett 2023-ban, mint 2022-ben. A befejezett ügyek száma országos szinten 0,8%-kal csökkent a 2022. évhez viszonyítva, a Fővárosi Ítélőtábla ugyanakkor 2%-kal több ügyet fejezett be az előző évihez képest. 2023-ban a folyamatban maradt ügyek száma országosan 25,7%-kal nőtt.
Az időszerűség kapcsán dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke kiemelte: 2023-ban 2139 peres ügyet fejeztek be a tanácsok, 2023-ban a peres ügyek 99,6%-a, azaz 2130 ügy fejeződött be 1 éven belül, míg a 6 hónapon belüli peres befejezések aránya is kiemelkedő, 81,8%-os mértékű. A Fővárosi Ítélőtábla ítélkezési tevékenysége továbbra is megalapozott, eredményes és időszerű volt 2023-ban is.
Az ítélkezési tevékenység magas szakmai színvonalát tükrözi, hogy a Fővárosi Ítélőtábláról a Kúriára érkezett fellebbezett határozatok döntő többsége, 65%-a helybenhagyással, a felülvizsgálatok 42%-a a határozatok hatályában fenntartásával fejeződött be. A felülvizsgálati kérelmek megalapozatlanságát mutatta, hogy a felülvizsgálattal érintett határozatok tekintetében a felülvizsgálati kérelmek előterjesztése 86%-ban eredménytelen volt.
A Fővárosi Ítélőtábla oktatási feladatkörében 23 regionális és helyi képzést szervezett a bírák és igazságügyi alkalmazottak részére. A Fővárosi Ítélőtábla a nemzetközi szakmai együttműködéseinek ápolása keretében 2023-ban is több delegációt fogadott számos országból.
A Fővárosi Ítélőtábla 2023. évben 5.182.505.217 Ft-ból gazdálkodott. Az energiaválság a bíróságokat sem kerülte el, ezért a Fővárosi Ítélőtábla a 2023. évi gazdálkodásában jelentős takarékossági intézkedéseket vezetett be.
A jövőre nézve továbbra is cél az ítélkezés időszerűségi és a minőségi mutatóinak fenntartása, illetve javítása, továbbá az elhúzódó összpertartamú ügyek számának csökkentése, ezen kívül a nemzetközi tapasztalatszerzés, a nemzetközi kapcsolatok további élénkítése – emelte ki a Fővárosi Ítélőtábla elnöke.
Budapest, 2024. június 6.
Fővárosi Ítélőtábla
Sajtótitkárság