Jogerős döntés az ún. ügetős lövöldözés ügyében

Az emberölés bűntette miatt P. T. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon meghozott ítéletével megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék ítéletét. K. G. II. rendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 12 évre enyhítette, a közügyektől eltiltása tartamát viszont 10 évre súlyosította. P. T. I. rendű vádlott 20 éves fegyházbüntetését az ítélőtábla egyes súlyosító körülmények mellőzésére és a rendkívül hosszú 25, illetve 30 éves időmúlásra tekintettel nem súlyosította, ugyanakkor nem is enyhítette. Az ítélőtábla mellőzte az elsőfokú ítélet rendelkező részéből a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának feltüntetését, ez azonban nem változtat azon, hogy a terheltek legkorábban a 4/5-öd rész kitöltését követő napon szabadulhatnak fegyházbüntetéseikből. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, ezzel az eljárás mindkét terhettel szemben jogerősen befejeződött.

A Fővárosi Törvényszék 2017. június 7-én kelt és a Fővárosi Ítélőtábla határozatával 2018. január 12-én jogerős ítéletével T. Gy. és társait szabadságvesztés büntetésre ítélte L. Cs. sérelmére az Ügetőn, 1996. november 9-én elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt. Ezen ügyhöz kapcsolódóan a Fővárosi Főügyészség 2019 augusztusában emelt vádat P. T. vádlottal szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt, amelyet – a vád szerint – mint felbujtó követett el. A vádirat szerint P. J. vállalkozó sérelmére 1996. november 1-jén elkövetett emberölési ügyében a tanúként meghallgatott L. Cs. sértett említést tett a nyomozóknak arról, hogy az emberölés hátterében P. T. állhat, neki állt érdekében megöletni P. J. sértettet. Miután P. T. vádlotthoz ez az információ eljutott, találkozót beszélt meg T. Gy. elítélttel, és megbízta, hogy ölje meg L. Cs. sértettet. Ezt követően T. Gy. 1996. november 9-én a Fiumei úti temető falára felmászva több lövést adott le a versenypálya istállóinál tartózkodó L. Cs-re, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd a társaival együtt a helyszínről elmenekültek.

Jelen ügyhöz került egyesítésre a Fővárosi Főügyészség 2021. július 21-i vádirata alapján indult büntetőügy, amelyben P. T. I. rendű vádlottat mint felbujtót, és K. G. II. r. vádlottat mint tettest emberölés bűntettével vádolta az ügyészség. A vádirati tényállás szerint P. T. I. rendű vádlott, a jelen ügytől elkülönített ügyben szereplő Sz. J. III. rendű vádlott és Gy. J. sértett fiatalkoruk óta ismerték egymást, több bűncselekményt is követtek el együtt. 1999-ben P. T. és a sértett baráti viszonya megromlott, ezért P. T. azzal bízta meg Sz. J. III. rendű vádlottat, hogy a bűnelkövetői körhöz tartozó K. G. II. rendű vádlottal öljék meg a sértettet. 1999. április 25. napja körüli időben Sz. J. III. rendű és K. G. II. rendű vádlottak megjelentek a sértett Budapest, XI. kerületi lakásán, majd miután a lakásba a sértett beengedte őket, K. G. II. rendű vádlott a fürdőből kilépve több célzott lövéssel a sértett halálát okozta.

A Fővárosi Törvényszék a 2023. június 16-án kihirdetett ítéletében P. T. I. rendű és K. G. II. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki a vádiratban megjelölt bűncselekmények elkövetésében és P.T. I. rendű vádlottat 20 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra, míg K. G. II. rendű vádlottat 14 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy mindkét vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés 4/5 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadlábra. Rendelkezett a bűnjelekről, valamint a bűnügyi költség viseléséről is.

Az elsőfokú ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, míg a vádlottak és védőik felmentésért jelentettek be fellebbezést.

A teljeskörű felülbírálat eredményeként az ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék a szükséges és lehetséges körben lefolytatta a bizonyítást, a beszerzett bizonyítékokat alapvetően helyesen értékelte, amikor a terhelő tanúk vallomására alapította a tényállást, az csupán kisebb módosításra szorult. Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlottak bűnösségére. A cselekményeiket törvényesen minősítette, azonban a jogi indokolás némi kiegészítésre szorult.

Az I. r. vádlott azért kérte fel T. Gy-t L. Cs. sértett megölésére, mert úgy értesült, hogy rá nézve terhelő adatokat közölt a rendőrséggel a P. J. sérelmére elkövetett ölési cselekményről. Ezzel az I. rendű vádlott célja kettős volt: gondoskodni arról, hogy L. Cs. ne tudjon terhelő vallomást tenni, továbbá, hogy egyértelművé tegye mindenki számára, milyen következményekkel jár, ha valaki a rendőrségi kapcsolatait az ő hátrányára használja fel. Vagyis I. rendű vádlott célja az volt, hogy elkerülje a büntetőjogi felelősségre vonást, és hogy megtorolja a besúgó magatartást, ami megalapozza az aljas célból történő elkövetést. A II. rendű vádlott Gy. J. sértettet egy lőfegyverrel négyszer fejen lőtte. Ez a kivégzésszerű elkövetési mód az egyéb körülményekkel együtt (bekészített fegyver, kesztyű húzása stb.) értékelve alátámasztotta, hogy az ölési cselekmény véghezvitelének helyét, idejét és módját átgondolta, a végrehajtást akadályozó vagy segítő tényezőket felmérte és az előkészületi, az elkövetési és az azt követő mozzanatokat figyelembe vette, vagyis cselekményét előre kitervelten követte el.

Kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy P. T. I. rendű vádlott adott utasítást Gy. J. megölésére, enélkül sem Sz. J., sem K. G. II. rendű vádlott nem követte volna el a bűncselekményt, ezért az I. rendű vádlott ennek a cselekménynek a felbujtója volt.

Az I. rendű vádlott terhén megállapított ölési cselekmény ugyanakkor azért nem minősülhetett egyben több emberen elkövetett emberölésnek, mert annak végrehajtói, vagyis tettesei eltérő személyek voltak.

Az elsőfokú bírósággal ellentétben az ítélőtábla nem értékelte külön az I. r. vádlott terhére a felbujtói magatartását, mivel az ő büntetőjogi felelősségét eleve a bűncselekmény elkövetésére irányuló szándék kiváltása alapozta meg. Szintén mellőzte a súlyosító körülmények köréből azt a megállapítást, hogy Gy. J. sértett az I. r. vádlottnak korábban jó barátja volt, a bizonyítékok alapján csupán az állapítható meg, hogy a 80-as évektől ismerték egymást. Annak a megállapításnak pedig, hogy „az életben maradt L. Cs. nem bocsátott meg az I. r. vádlottnak”, a büntetés kiszabása szempontjából nem volt jelentősége, mert a megbocsátás hiánya önmagában nem súlyosít.

A törvényszék megállapításával szemben a büntetőeljárások és a jogerős szabadságvesztések okozta kényszerítő körülmények között tanúsított jogkövető magatartás nem írható az I. rendű vádlott javára, és ebből a jövőbeni kifogástalan magatartására sem lehet következtetni. Az I. r. vádlottat az elmúlt több mint egy évtizedben ugyanis a fogvatartás ténye akadályozta meg abban, hogy újabb bűncselekményeket kövessen el. Az, hogy a 2000-es években nem követett el bűncselekményeket, nem tekinthető úgy, hogy rendezte volna életvitelét, hiszen nincs adat arra, hogy legális forrásból származó jövedelme lett volna. Ezzel ellentétben arra van adat, hogy az évtized első felében a vele szemben az Energol Rt.-hez köthető gazdasági bűncselekmények miatt indult büntetőeljárások alól eredményesen vonta ki magát. Az pedig értelemszerűen nem tekinthető rendezett életvitelnek, hogy 12 éve büntetés-végrehajtási intézetekben tartózkodik.

Az I. r. vádlott – a vele szemben született jogerős ítéletekből megállapíthatóan – több ember haláláért felelős. Ezek az ölési cselekmények kivétel nélkül a P. T. és társai köré szerveződő bűnözői kör érdekeit szolgálták, céljuk volt ennek a bűnözői csoportnak a további erősödése a konkurencia kiiktatása révén, az üzleti érdekek védelme, illetve a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülése. Az I. r. vádlotthoz köthető bűncselekmények a kilencvenes évek második felében komoly össztársadalmi felháborodást váltottak ki, és alapjaiban ingatták meg az állampolgárok biztonságérzetét. Ezek a tények jól mutatják az I. r. vádlott személyében rejlő igen komoly, a magyar büntető igazságszolgáltatás történetében is kivételesen kiemelkedő mértékű társadalomra veszélyességet. Ezek a tények kizárólag az I. r. vádlott személyiségére engednek következtetést, és annak is az elkövetési időszakra jellemzőbb jegyeinek hangsúlyozására alkalmasak, az időközbeni elítélései jelen ügyben a büntetés kiszabására egyébként nem lehetnek kihatással.

A személyében megmutatkozó veszélyességet a több mint két, illetve közel három évtizedes időmúlásnak komolyabb enyhítő hatást kell tulajdonítani. Növeli ennek nyomatékát, hogy az I. r. vádlotthoz köthető bűncselekmények a közvélemény számára mára már inkább történelmi eseményekként jelennek meg. A bűncselekményekkel összefüggésbe hozható bűnözői csoport már az ezredforduló környékén beszüntette tevékenységét, több érintett meghalt, mások jelenleg is szabadságvesztés büntetést töltenek. Így az I. r. vádlott nem jelent már olyan mértékű fenyegetést a közbiztonságra, amely életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indokolná. Mindezek alapján az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamával.

A II. r. vádlottnál sem lehet figyelmen kívül hagyni a rendkívül hosszú időmúlást, ami már önmagában sem feltétlenül indokolja a határozott tartamú szabadságvesztés felső határához közel eső büntetés kiszabását. A kilencvenes években követte el a bűncselekményt, azóta életvitelét rendezte, szakmát szerzett, legális vállalkozásból tartja el saját magát és családját is. Erre figyelemmel az ítélet belső arányosságát a középmértéket el nem érő tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabásával lehetett biztosítani. Mivel a mellékbüntetés tartamának igazodnia kell a szabadságvesztés tartamához, a II. r. vádlott esetében a 10 évet meghaladó szabadságvesztés a törvényi maximumban, vagyis 10 évben meghatározott tartamú közügyektől eltiltás kiszabását indokolta.

Mivel a vádlottak elítélésére a régi Btk. alapján került sor, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját az ítélet rendelkező részében külön nem kellett feltüntetni, ettől függetlenül az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy mindkét vádlott legkorábban a 4/5-öd rész kitöltését követően szabadulhat fegyházbüntetéséből.

Budapest, 2024. március 06.

Fővárosi Ítélőtábla

Sajtótitkárság