Súlyosítás egy tinédzser lányt prostitúcióra kényszerítő pár ügyében
Az emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt R. S. R. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletében a vádlotak terhén megállapított bűncselekményeket egységesen társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntettének minősítette. Az I. r. vádlott szabadságvesztését és közügyektől eltiltását 10-10 évre, a II. r. vádlott szabadságvesztését és közügyektől eltiltását 7-7 évre súlyosította, ugyanakkor a foglalkozástól eltiltásukat mellőzte. Az I. r. vádlottal szemben elrendelt vagyonelkobzás összegét 900 000 Ft-ra felemelte, egyebekben pedig az elsőfokú ítéletet kisebb pontosításokkal helybenhagyta. Ezzel az eljárás mindként vádlott tekintetében jogerősen befejeződött.
A Fővárosi Törvényszék emberkereskedelem, társtettesként elkövetett gyermekprostitúció kihasználása és – a II. rendű vádlott által bűnsegédként elkövetett – gyermekpornográfia bűntette miatt az I. rendű vádlottat 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű terheltet pedig 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság ezen felül 720 ezer forint erejéig vagyonelkobzást is elrendelt az I. r. vádlottal szemben, továbbá mindkettejüket – az I. rendűt 7, a II. rendűt pedig 5 évre – eltiltotta az olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végeznék, vagy ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állnának.
A bíróság a terhelteket az ellenük társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás lényege szerint a korábban élettársi kapcsolatban élő vádlottak ismerték a kiskorú sértettet, akinek családja házasság révén rokonságban állt az I. rendű terhelt lányával. A vádlottak tisztában voltak azzal, hogy a sértett még nem töltötte be a 18. életévét akkor, amikor 2017 szeptemberében az utcán meglátva őt, az I. rendű vádlott a lány akarata ellenére egy kocsiba tuszkolta őt és a II. rendű terhelttel együtt egy kőbányai lakásba vitte. Itt az I. rendű vádlott közölte a lánnyal, hogy a családja 500 ezer forinttal tartozik neki, amely összeget a sértettnek prostituáltként kell ledolgoznia és keresetét átadnia. A nő bántalmazással fenyegette meg a sértettet és annak családját is abban az esetben, ha a lány nem működik együtt vele. Az I. rendű vádlott ezen felül – a II. rendű terhelt tudtával – szexuális tartalmú fotókat készített az akkor 16 éves sértettről, majd azokat egy szexuális szolgáltatásokat hirdető weboldalra feltöltötte. A vádlottak a sértettet folyamatos felügyeletük alatt tartották, a tartózkodási helyéül szolgáló lakásból, illetve egyéb szálláshelyekről önállóan nem távozhatott. Bár a sértettnek alkalmanként lett volna lehetősége segítséget kérni harmadik személytől, vagy megszökni, azonban a terheltek fenyegetései és az általuk elszenvedett bántalmazások miatt kiszolgáltatott helyzetben volt és az emiatt érzett félelem meggátolta őt a segítségkérésben. 2017. november 1-jén a sértett végül mégis megszökött a vádlottaktól és feljelentést tett a rendőrségen.
A lány 2017. szeptember 23. és november 1-je között legkevesebb hatvan alkalommal nyújtott szexuális szolgáltatást kuncsaftok részére és legalább 720 ezer forintot adott át az I. rendű vádlottnak, aki a pénzt megosztotta a II. rendű terhelttel.
A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, illetve a II. rendű vádlott egyik cselekményénél a bűnsegédi elkövetést. Súlyosító körülményként vette figyelembe a többszörös halmazatot, az emberkereskedelem többszörös minősülését, a társtettesi elkövetést, illetve azt, hogy a terheltek a bűncselekményeket ellenük folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követték el.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére, a személyi szabadság megsértése bűntettének megállapítása és a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében, az I. r. vádlott enyhítésért, védője – a felmentő rendelkezést leszámítva – valamennyi ítéleti rendelkezés ellen, a II. r. vádlott és védője felmentés érdekében jelentett be fellebbezést.
A teljeskörű felülbírálat eredményeként az ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék két perrendi szabályt is megszegett, de azokat saját eljárásában orvosolta, így az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére nem kerülhetett sor. A törvényszék által megállapított tényállás kisebb részben megalapozatlan volt, amely azonban az ügyiratok tartalma alapján ugyancsak helyesbíthető volt. Az elsőfokú bíróság törvényesen folytatta le a bizonyítási eljárást, minden releváns bizonyítékot beszerzett és megvizsgált, a védelmi bizonyítási indítványait indokoltan utasította el, a tényállás felderítetlensége nem merülhet fel.
A törvényszék helyesen alapította a tényállást a sértett tanúvallomására, amit megerősítettek a szexuális partnerkereső oldal üzemeltetőjétől kapott tájékoztatás, a vádbeli lakásban tartott szemle adatai, a telefonos cellainformációk, amelyek együtt mozogtak az I. r. vádlott telefonszámával, tovább a panzió és a hotel alkalmazottai által tett tanúvallomások és a kamerafelvételek.
A törvényszék okszerűen következtetett a vádlottak bűnösségére, az általuk elkövetett cselekményeket azonban az ítélőtábla eltérően minősítette. A sértettről készített fényképek egyikén sem látható szexuális magatartás, azokon a sértett nemi szervei sem láthatók, így a fényképek nem tekinthetők gyermekpornográfiának. Maradéktalanul megvalósultak azonban az emberkereskedelem minősített esetei, hiszen a kiskorú sértettet kiszakították családi környezetéből, őt ismeretlen helyekre szállították, saját pénzzel nem rendelkezett, segítségre senkitől nem számíthatott, életkorából adódó járatlansága, csekélyebb élettapasztalata miatt semmilyen más reális választási lehetősége nem volt, mint a felnőtt vádlottak uralmának elfogadása, a teljes alávetés. Emellett a vádlottak lehetővé tették a kiszolgáltatott helyzetben tartott sértett mással való szexuális kapcsolatának közvetlen lehetőségét. Szintén az emberkereskedelem körében kellett értékelni a sértett személyi szabadságtól való megfosztását. A vádlottak viszonylag hosszabb időn keresztül, rendszeresen kényszerítették a sértettet prostitúcióra, és a teljes keresményét elvették tőle, így a sértett kizsákmányolásával terhükre az üzletszerű elkövetés is megállapítható volt.
További súlyosító körülményként kellett értékelni az emberkereskedelem Budapesten közismerten jelentős elszaporodottságát. Az időmúlás nyomatéka az I. r. vádlott tekintetében kisebb, mivel őt már a nyomozás során is európai elfogatóparancs útján kerítették kézre, és a bírósági eljárásban is ismeretlen helyre távozott. A büntetőeljárás hatálya alatti elkövetés mindkét vádlott terhére esik, ráadásul a vádlottak hasonló jellegű bűncselekmény miatt álltak a Debreceni Törvényszék előtt. Az I. r. vádlott esetben tovább növeli ennek a körülménynek a nyomatékát, hogy vele szemben 2017 őszén összesen négy büntetőeljárás volt folyamatban.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla mindkét vádlott esetében a szabadságvesztés büntetés és azokhoz igazodóan a közügyektől eltiltás tartamának súlyosítását tartotta szükségesnek. Miután a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények közé sorolt gyermekprostitúciót külön nem lehetett a vádlottak terhén megállapítani, a foglalkozástól eltiltásra vonatkozó rendelkezést mellőzni kellett.
Budapest, 2024. április 03.
Fővárosi Ítélőtábla
Sajtótitkárság