dr. K. J. - jogerős részítélet a Pénzügyminisztériumot érintő korrupciós megaügyben III.
A Központi Nyomozó Főügyészség 54 személy ellen emelt vádat és 25 vállalkozással szemben indítványozta intézkedés alkalmazását a Budapest Környéki Törvényszéken. A nyomozás során több mint 300 érintett pályázatot vizsgáltak meg és 100.000 oldalt meghaladó nyomozati irat keletkezett. A vádirat közel 400 oldalas.
A vádirati tényállás lényege szerint az I. rendű vádlott olyan szervezett korrupciós hálózatot épített ki társaival, amelyben széles körben tartott kapcsolatot projektmenedzserekkel és pályázó cégek vezetőivel. A rendszer lényege szerint az I. rendű vádlott, az általa képviselt hivatalos személyi kör közreműködésével milliós összegekért cserébe elintézte a pályázatok nyertességét, az ellenőrzések cégek számára kedvező lefolytatását, valamint a pályázatokkal kapcsolatos kérelmek pozitív elbírálását. Az I. rendű vádlott 2015 elejére a korábbi munkaköreiből adódó kapcsolatrendszerét felhasználva kialakított maga körül egy olyan pályázatmenedzserekből és pályázókból álló „ügyfélkört”, akiknek azt ajánlotta fel, hogy ha vállalják a pályázattal elnyert támogatási összeg százalékában meghatározott összegű készpénz megfizetését részére és rajta keresztül a hivatalos személy vádlott társai részére, úgy el tudják intézni, hogy a pályázataik nyerjenek. A korrupciós cselekményekkel érintett pályázatok jelentős része az Európai Unió költségvetéséből támogatott operatív programokhoz kapcsolódnak. Az ügyben 108 európai uniós forrásból finanszírozott pályázat, valamint további 8 hazai forrású pályázat érintett. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke meghaladja a 25 milliárd forintot. Az I. rendű vádlott és társai, további személyek bevonásával 2015-2022 áprilisa között különböző korrupciós bűncselekményeket, egyebek mellett pénzmosást, jogellenes lekérdezéseket, ellenőrzésekhez, illetve másodfokú eljáráshoz kapcsolódó korrupciós bűncselekményeket követtek el.
A Budapest Környéki Törvényszék a 2024. november 19-én tartott előkészítő ülésen meghozott és kihirdetett ítéletével dr. K. J. VIII. rendű vádlottat folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette miatt 2 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Megállapította, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés végrehajtásának elrendelése esetén a büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész foglalkozástól eltiltás büntetés kiszabása, míg a védő enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.
A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezéseket a szabadságvesztés enyhítését és a foglalkozástól eltiltás kiszabását illetően találta alaposnak.
A VIII. rendű vádlott azzal a kötelességszegéssel követett el hivatali visszaélést, hogy felhasználói jelszavát és belépési kódját illetéktelen személy részére átadta.
A törvényszék tévesen rótta a VIII. rendű vádlott terhére azt, hogy magatartásával egy szervezett korrupciós hálózat működéséhez járult hozzá, mert ilyen vádlotti tudattartalom a tényállásban nem szerepel, ugyanakkor az elévülési időt meg sem közelítő 3 éves időmúlás csak igen csekély mértékben enyhítő körülmény. Ezzel szemben tény az, hogy a VIII. r. vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, amit nagy nyomatékkal kell a javára értékelni.
A szabadságvesztés kiszabása az így korrigált büntetéskiszabási körülmények alapján is szükséges a büntetési célok eléréséhez, de a vádlott beismerésére figyelemmel annak mértékét az ítélőtábla enyhítette. A végrehajtás felfüggesztésével és a próbaidő tartamával a másodfokú bíróság egyetértett.
A hivatalos személy tisztességes eljárása és a részrehajlásmentes ügyintézés iránti társadalmi elvárást megszegő magatartás alkalmas a közbizalom megingatására. A VIII. rendű vádlott központi állami szervnél vezető beosztásban állt, tisztában volt azzal, hogy cselekményével közpénzekre irányuló pályázat kapcsán juttatja előnyhöz az érintett személyeket. Ezek a jellemzők a cselekmények tárgyi súlyát az adott bűncselekményi kategórián belül növelik és az általános megelőzési célok erőteljesebb érvényesítését igénylik, következésképpen más büntetési nem, mint szabadságvesztés a vádlott vonatkozásában fel sem merülhetett.
A VIII. rendű vádlott kormánytisztviselőként követte el a terhére rótt bűncselekményt, méltatlanná vált arra, hogy vele bármilyen közszolgálati jogviszonyt létesítsenek, ezért az ítélőtábla az ügyészi indítvány szerinti tartamban foglalkozástól eltiltásra is ítélte.
A cselekmény korrupciós cselekményekhez kapcsolódó jellege és tárgyi súlya miatt az ítélőtábla a VIII. rendű vádlott nem találta érdemesnek arra, hogy előzetes mentesítésben részesüljön, ezért azt mellőzte.
Budapest, 2025. július 11.
Fővárosi Ítélőtábla
Sajtótitkárság