Ügyfélsegítő tájékoztató
Ügyfélsegítő tájékoztató
A bíróság nyilvános ügyfélfogadási napja, másnéven az ügyfélsegítő, alapvetően annak a feladatnak az ellátására szolgál a Pp. 246. §-a értelmében, hogy az olyan személy, akinek nincs ügyvédje, jogi képviselője, a beadványát a bíróságon az erre a célra meghatározott ügyfélfogadási időben szóban is előadhatja, melyet a bíróság az erre rendszeresített nyomtatványon, annak hiányában jegyzőkönyvben rögzít. A Pp. 111. §-a értelmében kizárólag a perbeli eljárási jogairól és kötelezettségeiről ad tájékoztatást az eljáró bírósági fogalmazó, az anyagi jogról nem, tehát ez nem jelent egyet a jogi tanácsadással, pertaktikai tippekkel, jogi állásfoglalással vagy jogszabály-értelmezéssel. Előzetes véleményt vagy tanácsot nem áll módunkban adni a perekkel vagy vitás jogviszonyokkal kapcsolatban, hiszen azok eldöntése a perbíróság feladata, amely a konkrét ügyben az eset összes körülményét figyelembe véve, bizonyítási eljárást lefolytatva jár el.
A 2018. január 1. után indult ügyekben alkalmazandó formanyomtatványokat a 6/2019. (III. 18.) számú IM rendelet mellékletei tartalmazzák, amelyek a bíróság alábbi honlapjáról szerkeszthető formában letölthetőek: https://birosag.hu/eljarasok-nyomtatvanyai
Az ügyfélsegítőn előzetes időpont foglalást követően van lehetőség megjelenni. Az ügyfélsegítőre időpont kizárólag elektronikusan a Győri Törvényszék honlapján, a http://gyoritorvenyszek.birosag.hu/ oldalon, az Ügyfélsegítő/Időpontfoglalás menüpont alatt foglalható. Amennyiben erre lehetősége nincs, akkor a polgári kezelőiroda ügyfélfogadási időben telefonos vagy személyes kérésére időpontot foglal.
Közvetlenül a Polgári Irodát keresse fel, amennyiben kitöltött formanyomtatványát, beadványát nyújtaná be, vagy folyamatban lévő ügyében kérne iratmásolatot. Az iratbetekintés iránti igényét a Polgári Irodán telefonon jelezze.
A polgári peres jogviták mellett kizárólag a magánvádra üldözendő bűncselekmények (rágalmazás, becsületsértés, kegyeletsértés, könnyű testi sértés, levéltitok-magántitok megsértése) esetén mondhatja jegyzőkönyvbe feljelentését.
A végrehajtási eljárás megindítására, illetve a folyamatban lévő végrehajtási eljárásban beadvány benyújtására a Végrehajtási Iroda ügyfélfogadási idejében (szerda 9:00-11:30, 13:00-15:30) van lehetőség.
Tájékoztató közigazgatási perben előterjesztendő beadványok esetén:
A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. tv. (Kp.) 6. § értelmében a közigazgatási perben a Pp. szabályait csak akkor kell alkalmazni, ha azt a Kp. kifejezetten előírja.
A keresetnek és az azon kívüli egyéb kérelmeknek, nyilatkozatoknak a járásbíróságon ügyfélfogadási időben történő szóbeli előterjesztését a Pp. 246. § vonatkozó rendelkezései teszik lehetővé.
A Kp. a szóbeli előterjesztés lehetőségét nem szabályozza, és a Pp. fenti szabályát sem rendeli alkalmazni. Ebből következően az Ügyfélsegítőn közigazgatási pert megindító keresetlevelet vagy folyamatban lévő perben egyéb beadványt jegyzőkönyvbe foglalni eljárásjogi lehetőség hiányában nem lehet.