A vádirat szerint röviden: Egy Amerikai Egyesült Államokbeli illetőségű hardvergyártással foglalkozó informatikai vállalat termékei közé tartoznak érntőképernyős okostelefonok, mely készülékek a hasonló praméterekkel bíró, más gyártók által előllított készülékekhez képest nem csupán saját operációs rendszerükkel, hanem magasabb árukkal is kitűnnek a piacon. Miután a készülékek kis mérete és nagyobb forgalmi értéke folytán egy-egy, akár gépjármű csomagtartóban is elhelyezhető ún. master cartonokban akár 100 millió forintnak megfelelő összértékű készülékek is szállíthatók, a 2010-es évek második felétől az Európai Unió területén belül egyes tagállamokban az adóhatóságok és a büntető ügyekben eljáró hatóságok látókörébe kerültek olyan cselekmények, melynek során egyes bűnözői csoportok az adott tagállamon belül egy számlázási láncolatot létrehozva, azon jelentős mennyiségű és értékű készüléket futtattak át, és ún. eltűnő kereskedő (missing trader) társaságok láncolatba építésével az Európai Unióban irányadó, a Közösségi termékbeszerzésre és termékértékesítésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések kijátszásával jogtalan adóelőnyre tettek szert.

A költségvetést károsító cselekmények során az adókijátszásban megnyilvánuló bűnös tevékenység lelepleződésének elkerülése céljából az elkövetői köröknek fokozott figyelmet kellett fordítaniuk arra, hogy folyamatosan ellenőrizzék a kialakított számlázási láncolaton átfuttatott készülékek IMEI számát, így ügyeljenek arra, hogy ugyanazon – akár több tagállamon keresztül utaztatott master cartonokban elhelyezett - készülékek ne fussanak át újra ugyanazon számlázási láncolatban szereplő társaságokon. Egyes esetekben a master cartonok nem is tartalmaztak ténylegesen telefonokat, hanem azok eredeti, IMEI számot is tartalmazó dobozaiba a bűnözői csoportok egyéb, méretre és súlyra is teljesen megegyező egyéb tárgyat (pl. csempe) helyeztek. Ezt mindenféle kockázat nélkül megtehették, miután a master cartonok akár több tagállamban kiépített számlázási láncolaton is „átfutottak” egymást követően a dobozok nyitása nélkül. A tényleges felnyitáskor pedig már nem volt visszaellenőrizhető, hogy ténylegesen mikor és mely társaságnál került sor a cserére.

A vádlottak részben a munkájukból eredően 2017 februárját megelőzően – pontosan meg nem határozható időpontban – ismerkedtek meg egymással. Az egyik vádlott a munkájához kapcsolódóan tudomást szerzett arról, hogy az Európai Unióban érvényes Közösségi termékértékesítési szabályokra figyelemmel, azok kijátszásával nagyobb értékű mobiltelefonok más tagállamokból történő beszerzésével, majd azok más tagállamokba történő értékesítésével jelentős anyagi haszonra lehet szert tenni, amennyiben a kereskedelmi folyamat egy belföldi számlázási láncolaton keresztül történik, és a láncolat első magyarországi szereplője az általános forgalmi adó felszámítására és befizetésére vonatkozó kötelezettségét kijátssza.

Miután a harmadrendű vádlott elhatározta, hogy jelentős haszon érdekében maga is részt kíván venni egy ilyen számlázási láncolat kiépítésében és annak működésében, az ötletét megosztotta a tevékenységéből fakadóan széles kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkező és az ügyletet akár előfinanszírozni is képes elsőrendű vádlotti Kft. alkalmazásában álló negyedrendű vádlottal, aki munkavégzéséről és annak eredményeségéről e Kft. vezetőjének, a munkáltatói jogokat gyakorló elsőrendű vádlottnak volt köteles rendszeresen beszámolni. 

Ilyen előzmények után harmadrendű vádlott 2017. februárjában megalapította saját cégét, majd 2017. júniusára létre is jött az okostelefon készülékek kereskedelmére irányuló számlázási láncolat, melyben az elsőrendű vádlott által vezetett Kft. és egy másik Kft., valamint a vele pontosan meg nem határozható időben és módon kapcsolatba kerülő másodrendű vádlott által vezetett Kft. vállalta a „bróker”, azaz a haszonhúzó társaság szerepét.

A számlázási láncolat utolsó magyarországi szereplőiként a haszonhúzó társaságok a Közösségi termékértékesítésre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően exportálták a láncolaton átfuttatott készülékeket. Az exportált készülékek minden esetben vevőre találtak azáltal, hogy a külföldre történő értékesítésük a haszonhúzó társaságok által alacsonyabb nettó áron történt, mint amilyen nettó áron azok korábban a számlázási láncolat legelső magyarországi szereplője által beszerzésre kerültek.

Ehhez ugyanakkor nélkülözhetetlen volt, hogy a számlázási láncolat szereplője legyen a legalsó szinten mindenkor egy olyan társaság is, amely az általános forgalmi adó felszámítási kötelezettséget kijátssza, így ezen kötelezettséget elleplezendő olyan valótlan tartalmú számlát biztosít a láncolat következő szereplőjének, amely a kereskedelmi ügylet legális voltának igazolására hivatott.

A harmadrendű vádlott vállalta, hogy cége a kialakítandó számlázási láncolatban „puffer” társaságként, az elsőrendű vádlotti Kft. beszállítójaként szerepel majd, és a láncolatba beszervez olyan társaságot, amely a haszonhúzó társaságok igényeinek megfelelően megrendeli külföldről a készülékeket, azonban az értékesítési folyamat első magyarországi szereplőjeként a nettó értéken beszerzett készülékek továbbszámlázásakor az általános forgalmi adót ténylegesen nem számítja fel, azaz a nettó beszerzési értékre csupán saját kialkudott hasznát számolja fel, és az így kapott összeget, mint általános forgalmi adót is tartalmazó bruttó eladási összeget jelöli meg a kibocsátott számlákon.

Miután azonban a vádlottak megállapodásának megfelelően úgy kerültek a készülékek továbbszámlázásra, hogy ténylegesen az általános forgalmi adó felszámítására nem került sor, a kibocsátott számlák bruttó összege csak a vádlottnál keletkező haszon mértékével haladta meg a beszerzési nettó értéket, az adókijátszó tevékenység állami adóhatóság előtti lelepleződésének elkerülése céljából szükségszerű volt az eltűnő társaságok (missing trader társaságok) időnkénti cserélődése is, amelyeket „stróman” ügyvezetők irányítottak névleg.  

A számlázási láncolaton belüli kereskedelmi folyamat nem a gazdasági életben megszokott módon történt, a kereslet-kínálat összetalálkozásával, hanem úgynevezett irányított vásárlások voltak. A mobiltelefonokat az I. rendű és II. rendű vádlottak által vezetett cégek közvetlenül is importálhatták volna, mivel ismert volt előttük, hogy mely Közösségi eladótól származnak a termékek, azonban az ügyletekből eredő jelentős haszon feltétele volt, hogy az árut importáló társaságnál az első belföldi értékesítést terhelő általános forgalmi adó megfizetése szándékosan elmaradjon, és a láncolat végén az export következtében általános forgalmi adót lehessen visszaigényelni.  

A számlázási láncban elhelyezkedő ún. puffer cégtől származó beszerzési számlák általános forgalmi adótartalmát a haszonhúzó társaságok jogosulatlanul levonásba helyezték, és miután általuk a készülékek továbbértékesítése külföldre, más tagállami honosságú társaságok részére történt, a Közösségi termékértékesítésre vonatkozó szabályok szerint a továbbértékesítésre általános forgalmi adó felszámítása nélkül, nettó értéken került sor.

Arra tekintettel pedig, hogy a missing trader társaságok által beszerzett termékek első magyarországi értékesítése után az általános forgalmi adó nem került megfizetésre, a mobiltelefonokat a haszonhúzó társaságok olcsóbb nettó áron tudták külföldre továbbértékesíteni, mint amilyen nettó áron azokat a missing trader cégek beszerezték. 

A számlázási láncolat működésének eredményeként így a láncolat végén álló haszonhúzó társaságok Közösségi termékértékesítést elszámolva rendszeres haszonszerzés végett olyan általános forgalmi adót tudtak visszaigényelni, melyet a láncolat egyik tagja sem fizetett meg.

A vádlottak így mintegy 13 milliárd forintnyi nettó értékben szereztek be mobiltelefonokat külföldről, majd azokat a fentiek szerint értékesítették, és ezzel a költségvetésnek több milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.

A bíróság előkészítő ülést tart az ügyben.