Letartóztatás költségvetési csalás bűntette gyanúja miatt - 2023.04.20.
A Pécsi Járásbíróság 2023. április 20. napján elrendelte két budapesti férfi letartóztatását egy hónapra bűnsegédként, bűnszövetségben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak társaikkal valótlan tartalmú számlákat befogadó és tényleges tevékenységet nem végző cégekből álló színlelt informatikai szolgáltatásokra létrehozott számlázási hierarchiát alkottak meg azzal a céllal, hogy a számlát befogadó gazdasági társaságok – a részükre kiállított és általuk befogadott és felhasznált fiktív számlák könyvelésbe történő beállításával végrehajtott - adóelkerülési magatartásához segítséget nyújtsanak. Az elsőrendű gyanúsított működtette a számlázási láncolatot, a másodrendű gyanúsított a több cégből és több szintből álló fiktív számlagyár működtetése során az érintett cégek tevékenységéhez kapcsolódó adminisztratív feladatok ellátásában vett részt aktívan.
A bűncselekményben huszonkilenc cég érintett. Az elsőrendű gyanúsított egyiknek sem volt ügyvezetője, sem tagja, de valamennyi cég bankszámlája és a hozzá tartozó bankkártya felett rendelkezett. A gyanúsítottak 2021-től kezdődően elfogásukig a jelenlegi adatok szerint a költségvetésnek több, mint hétmilliárd forint vagyoni hátrány okozásához járultak hozzá tevékenységükkel.
A gyanúsítottak mindketten büntetett előéletűek. Alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével meghiúsítanák, veszélyeztetnék a bizonyítást. Erre figyelemmel a bíróság a letartóztatásukat elrendelte.
Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, a határozat nem végleges.
Dr. Barkaszi Attila
sajtószóvivő
+36 30 990 4247