A Szolnoki Törvényszék nyilatkozata az Országgyűlésben elhangzott, a Jászberényi Járásbíróság Elnökét érintő képviselői felszólalással kapcsolatban
Az Országgyűlésben 2023. május 8. napján elhangzott, a Jászberényi Járásbíróság Elnökét érintő képviselői felszólalással összefüggésben, a Szolnoki Törvényszék álláspontja a következő:
A Jászberényi Járásbíróság Elnöke és Jászberény Város Polgármestere közötti hozzátartozói kapcsolat nem keletkeztet jogszabályi összeférhetetlenséget sem a bíróság elnöke, sem a polgármester esetében.
A Jászberényi Járásbíróság működése során mindig betartotta és betartja, illetőleg mindig betartatta és betartatja a jogszabályokat. A felszólaló országgyűlési képviselő szubjektív érzetének sem ténybeli, sem jogi alapja nincs. A Polgármester megválasztása óta egyetlen olyan ügyben sem járt el a Jászberényi Járásbíróság, amely akár a Polgármester személyét, akár a Polgármesteri Hivatalt érintette volna.
Az Alaptörvény 26. cikkének (1) bekezdése szerint a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve – a bíróságok minden ügyben az Alaptörvény és az irányadó eljárási törvény keretei között járnak el.
Szolnok, 2023. május 12.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya