Társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette

Ügy tárgya
Társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
Szolnoki Törvényszék B.252/2022.
Tárgyalás helyszíne
Szolnoki Törvényszék
Tárgyaló
I. emelet 53.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Szolnoki Törvényszék

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2022. január 25-én társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a negyven év körüli, illetőleg azzal a húszéves férfival szemben, akik a vádirat szerint 2021. január 4-én éjfél körül az egyik kunmadarasi családi ház udvarán úgy megvertek egy férfit, hogy közvetett életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az életveszélyes állapotot a vádirat szerint az idejekorán nyújtott szakszerű orvosi ellátás hárította el.  

Megjegyzés: Az ügyben 2023. január 10-ére kitűzött tárgyaláson előreláthatóan tanúk kihallgatására kerül sor.

 

FIGYELEM! ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ!

A sajtó képviselői a Szolnoki Törvényszéken és az illetékessége alá tartozó járásbíróságok által foganatosított eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15.00 óráig jelenthetik be. A bejelentésben az érintett médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is közölni kell.

Az előzetes regisztrációs kérelmet a 06-56/501-400 telefonszámon, vagy a birosag@szolnokit.birosag.hu elektronikus levélcímre küldendő emailben lehet bejelenteni.

A kérelemre a bíróság csak akkor válaszol, ha az előzetes regisztráció nem került elfogadásra, vagy az eljárási cselekmény nem kerül megtartásra.

Amennyiben előzetesen regisztráltak a tárgyalásra, de azon mégsem tudnak megjelenni, ezt szíveskedjenek késedelem nélkül közölni az előzetes regisztráció bejelentésére megadott elérhetőségeken.

Ha ezt nem teszik meg, a tárgyalóterem befogadóképességének korlátozottsága miatt saját kollégáikat foszthatják meg a tudósítás lehetőségétől.  

Információ:

Dr. Papp Judit sajtószóvivő 06-56/501-400 3109-es mellék, 06-30/317-83-60
pappjuditdr@szolnokit.birosag.hu

Dr. Gy. Molnár Sándor sajtószóvivő 06-56/501-400 3106-es mellék
gymolnars@szolnokit.birosag.hu

Dr. Tóvizi Ádám sajtótitkár 06-30/884-12-95
tovizia@szolnokit.birosag.hu