Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 2022. december 8-án életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint magánlaksértés, személy elleni erőszakos cselekmény fenyegetésével elkövetett zaklatás és garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a 31 éves büntetett előéletű férfival szemben, aki a vádirat szerint nehezen viselte, hogy barátnője elhagyta, ezért 2021. júliusában, két egymást követő estén is felkereste új, kunhegyesi lakóhelyét. Első alkalommal, 2021. július 29-én este 21:00 óra körül „csak” a mobiltelefonját vágta hozzá a ház egy utcai ablakredőnyének, ami ennek hatására megrongálódott. Másnap, 2021. július 30-án este 21:30 óra körüli időben azonban már az ott lakók akarata ellenére, erőszakkal bejutott a házba, ahol egy partfissal szétverte az útját álló üvegezett beltéri ajtó üvegét, amit a nő élettársa belülről támasztott, így az üvegszilánkok a kezét összeszabdalták, majd a kölcsönös dulakodásuk közben egy alkalommal közepes erővel, a bakancsos lábával fejbe is rúgta az otthonát és családtagjait védeni próbáló férfit, aki a vádirat szerint kishíján elvérzett, közvetlen életveszélyes sérülést szenvedett, mely életveszélyes állapotot az orvosi ellátás hárította el. Ezután, egy hónappal később, 2021. szeptember 1-jén facebook és sms üzenetben fenyegette meg a férfit: „sírba raklak”, „úton vagyok a ravatalra” és „jobb, ha ma eltűnsz, mert nagy bajok lesznek” - írta neki.
Megjegyzés: Az ügyben 2023. május 18-ára kitűzött előkészítő ülésen előreláthatóan a vádirat ismertetésére és a vádlott kihallgatására kerül sor.
FIGYELEM! ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ!
A sajtó képviselői a Szolnoki Törvényszéken és az illetékessége alá tartozó járásbíróságok által foganatosított eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15.00 óráig jelenthetik be. A bejelentésben az érintett médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is közölni kell.
Az előzetes regisztrációs kérelmet a 06-56/501-400 telefonszámon, vagy a birosag@szolnokit.birosag.hu elektronikus levélcímre küldendő emailben lehet bejelenteni.
A kérelemre a bíróság csak akkor válaszol, ha az előzetes regisztráció nem került elfogadásra, vagy az eljárási cselekmény nem kerül megtartásra.
Amennyiben előzetesen regisztráltak a tárgyalásra, de azon mégsem tudnak megjelenni, ezt szíveskedjenek késedelem nélkül közölni az előzetes regisztráció bejelentésére megadott elérhetőségeken.
Ha ezt nem teszik meg, a tárgyalóterem befogadóképességének korlátozottsága miatt saját kollégáikat foszthatják meg a tudósítás lehetőségétől.
Információ:
Dr. Papp Judit sajtószóvivő 06-56/501-400 3109-es mellék, 06-30/317-83-60
pappjuditdr@szolnokit.birosag.hu
Dr. Gy. Molnár Sándor sajtószóvivő 06-56/501-400 3106-es mellék
gymolnars@szolnokit.birosag.hu
Dr. Tóvizi Ádám sajtótitkár 06-30/884-12-95
tovizia@szolnokit.birosag.hu