Életveszélyt okozó testi sértés bűntette
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 2023. szeptember 8-án életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 35 éves büntetlen előéletű férfival szemben, aki a vád szerint 2022. november 18-án este, nem sokkal nyolc óra után kunhegyesi otthonukban mérgében ököllel megütötte az élettársát, aki az ütés hatására oldalával az ágyuk fa támlájára esett. Eltört két bordája, és ún. légmell, mellkasi levegő gyűlem, alakult ki nála. Előbbi 8 napon túl gyógyuló súlyos, utóbbi közvetett életveszélyes sérülés. Egyre nehezebben vette a levegőt, ezért mentőt hívtak, kórházba szállították, és csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy nem alakult ki az életet veszélyeztető állapot.
Az ügyészség arra az esetre, ha vádlott az előkészítő ülésen a váddal egyezően beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, 2 év – 3 évi próbaidőre – felfüggesztett börtön kiszabására tett indítványt a férfival szemben.
Megjegyzés: Az ügyben 2024. január 25-ére kitűzött előkészítő ülésen előreláthatóan a vádirat ismertetésére és a vádlott kihallgatására kerül sor.
FIGYELEM! ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ!
A sajtó képviselői a Szolnoki Törvényszéken és az illetékessége alá tartozó járásbíróságok által foganatosított eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15.00 óráig jelenthetik be. A bejelentésben az érintett médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is közölni kell.
Az előzetes regisztrációs kérelmet a 06-56/501-400 telefonszámon, vagy a birosag@szolnokit.birosag.hu elektronikus levélcímre küldendő emailben lehet bejelenteni.
A kérelemre a bíróság csak akkor válaszol, ha az előzetes regisztráció nem került elfogadásra, vagy az eljárási cselekmény nem kerül megtartásra.
Amennyiben előzetesen regisztráltak a tárgyalásra, de azon mégsem tudnak megjelenni, ezt szíveskedjenek késedelem nélkül közölni az előzetes regisztráció bejelentésére megadott elérhetőségeken.
Ha ezt nem teszik meg, a tárgyalóterem befogadóképességének korlátozottsága miatt saját kollégáikat foszthatják meg a tudósítás lehetőségétől.
Információ:
Dr. Papp Judit sajtószóvivő 06-56/501-400 3109-es mellék, 06-30/317-83-60
pappjuditdr@szolnokit.birosag.hu
Dr. Gy. Molnár Sándor sajtószóvivő 06-56/501-400 3106-es mellék
gymolnars@szolnokit.birosag.hu
Dr. Tóvizi Ádám sajtótitkár 06-30/884-12-95
tovizia@szolnokit.birosag.hu