Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 2024. március 13-án jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat egy 32 éves magyar és egy 48 éves szlovák állampolgárságú férfival szemben. A vádirat szerint a fiatalabb, magyar állampolgárságú vádlott 2021. májusa és szeptembere között ún. kristály fantázianevű kábítószerrel kereskedett a jászságban. Az idősebb, szlovák állampolgárságú férfi pedig 2021. szeptember 12-én közvetítőként járt el a drogügyletben, melynek során a fiatalabb, magyar állampolgárságú vádlott 600 ezer forintért 200 gramm „kristályt” vásárolt az egyik budapesti pláza parkolójában.
Az ügyészség, arra az esetre, ha a fiatalabb, magyar állampolgárságú vádlott az előkészítő ülésen beismeri a vádiratban megjelölt bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a vádlottal szemben 4 év 6 hónap börtönbüntetés és 5 év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt. Az idősebb, szlovák állampolgárságú vádlott vonatkozásában pedig, ha ugyanezt teszi, 7 év börtönt és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.
Megjegyzés: Az ügyben 2024. április 12-ére kitűzött előkészítő ülésen előreláthatóan a vádirat ismertetésére és a vádlottak kihallgatására kerül sor.
FIGYELEM! ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ!
A Sajtó képviselői a Szolnoki Törvényszéken és az illetékessége alá tartozó járásbíróságok által foganatosított eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15.00 óráig jelenthetik be. A bejelentésben az érintett médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is közölni kell.
Az előzetes regisztrációs kérelmet a 06-56/501-400 telefonszámon, vagy a birosag@szolnokit.birosag.hu elektronikus levélcímre küldendő emailben lehet bejelenteni.
A kérelemre a bíróság csak akkor válaszol, ha az előzetes regisztráció nem került elfogadásra, vagy az eljárási cselekmény nem kerül megtartásra.
Amennyiben előzetesen regisztráltak a tárgyalásra, de azon mégsem tudnak megjelenni, ezt szíveskedjenek késedelem nélkül közölni az előzetes regisztráció bejelentésére megadott elérhetőségeken.
Ha ezt nem teszik meg, a tárgyalóterem befogadóképességének korlátozottsága miatt saját kollégáikat foszthatják meg a tudósítás lehetőségétől.
Információ:
Dr. Papp Judit sajtószóvivő 06-56/501-400 3109-es mellék, 06-30/317-83-60
pappjuditdr@szolnokit.birosag.hu
Dr. Gy. Molnár Sándor sajtószóvivő 06-56/501-400 3106-es mellék
gymolnars@szolnokit.birosag.hu
Dr. Tóvizi Ádám sajtótitkár 06-30/884-12-95
tovizia@szolnokit.birosag.hu