Emberölés előkészületének bűntette
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 2024. november 22-én emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat azzal a 24 éves, büntetlen előéletű férfival szemben, aki a vád szerint 2024. április 8-án este fél nyolc körüli időben jászfényszarui ismerősétől fegyvert próbált vásárolni abból a célból, hogy haragosát és a vele szemben korábban intézkedő egyik rendőrt megölje. Az ismerős, akinek a vádlott beszámolt a tervéről, nem tett eleget a kérésnek, hanem értesítette a rendőrséget, így a férfit még aznap éjjel, nem sokkal tizenegy óra előtt elfogták és őrizetbe vették.
Megjegyzés: Az ügyben 2025. január 15-ére kitűzött előkészítő ülésen előreláthatóan a vádirat ismertetésére és a vádlott kihallgatására kerül majd sor.
FIGYELEM! ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ!
A Sajtó képviselői a Szolnoki Törvényszéken és az illetékessége alá tartozó járásbíróságok által foganatosított eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15.00 óráig jelenthetik be. A bejelentésben az érintett médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is közölni kell.
Az előzetes regisztrációs kérelmet a 06-56/501-400 telefonszámon, vagy a birosag@szolnokit.birosag.hu elektronikus levélcímre küldendő emailben lehet bejelenteni.
A kérelemre a bíróság csak akkor válaszol, ha az előzetes regisztráció nem került elfogadásra, vagy az eljárási cselekmény nem kerül megtartásra.
Amennyiben előzetesen regisztráltak a tárgyalásra, de azon mégsem tudnak megjelenni, ezt szíveskedjenek késedelem nélkül közölni az előzetes regisztráció bejelentésére megadott elérhetőségeken.
Ha ezt nem teszik meg, a tárgyalóterem befogadóképességének korlátozottsága miatt saját kollégáikat foszthatják meg a tudósítás lehetőségétől.
Információ:
Dr. Papp Judit sajtószóvivő 06-56/501-400 3109-es mellék, 06-30/317-83-60
pappjuditdr@szolnokit.birosag.hu
Dr. Gy. Molnár Sándor sajtószóvivő 06-56/501-400 3106-es mellék
gymolnars@szolnokit.birosag.hu
Dr. Tóvizi Ádám sajtótitkár 06-30/884-12-95
tovizia@szolnokit.birosag.hu