Társtettesként, felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntette
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 2023. október 27-én társtettesként, felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntette miatt emelt vádat azzal két – 32, illetőleg 22 éves – férfival, valamint 40 éves nő társukkal szemben, akik a vádirat szerint 2022. július 8-án délután egy jászjákóhalmai családi házba csaltak egy férfit. Itt a legváltozatosabb módokon megfélemlítve mindaddig fogva tartották, amíg a személygépkocsiját és a mobiltelefonját nem „adta el” egyiküknek. Ehhez a vádlottak elvették a férfi okmányait és a gépkocsija iratait, és a kocsira és a telefonra egy-egy adásvételi szerződést készítettek. Ezekben vételárat is feltüntettek, amit természetesen nem adtak át neki, és a szerződések aláírására kényszerítették. Miután a megfélemlített férfi – akit a vádlottak a vádirat szerint egy 50 centiméteres vascsővel többször megütöttek, és egyebek mellett, két kést egymásnak fenve, azzal fenyegették, hogy összevagdossák, és levágják a kisujját és a fülét – végül aláírta az okiratokat, szabadon engedték.
Megjegyzés: Az ügyben 2025. március 18-ára kitűzött tárgyaláson előreláthatóan tanúk kihallgatására kerül sor.
FIGYELEM! ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ!
A Sajtó képviselői a Szolnoki Törvényszéken és az illetékessége alá tartozó járásbíróságok által foganatosított eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15.00 óráig jelenthetik be. A bejelentésben az érintett médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is közölni kell.
Az előzetes regisztrációs kérelmet a 06-56/501-400 telefonszámon, vagy a birosag@szolnokit.birosag.hu elektronikus levélcímre küldendő emailben lehet bejelenteni.
A kérelemre a bíróság csak akkor válaszol, ha az előzetes regisztráció nem került elfogadásra, vagy az eljárási cselekmény nem kerül megtartásra.
Amennyiben előzetesen regisztráltak a tárgyalásra, de azon mégsem tudnak megjelenni, ezt szíveskedjenek késedelem nélkül közölni az előzetes regisztráció bejelentésére megadott elérhetőségeken.
Ha ezt nem teszik meg, a tárgyalóterem befogadóképességének korlátozottsága miatt saját kollégáikat foszthatják meg a tudósítás lehetőségétől.
Információ:
Dr. Papp Judit sajtószóvivő 06-56/501-400 3109-es mellék, 06-30/317-83-60
pappjuditdr@szolnokit.birosag.hu
Dr. Gy. Molnár Sándor sajtószóvivő 06-56/501-400 3106-es mellék
gymolnars@szolnokit.birosag.hu
Dr. Tóvizi Ádám sajtótitkár 06-30/884-12-95
tovizia@szolnokit.birosag.hu