Csaknem 2 év felfüggesztett börtönre ítélték a gyermekét apja ellen nevelő anyát
A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 45 éves büntetlen előéletű rákóczifalvai nőnek a büntetőügye, aki 2016 és 2018 nyara között, 2 éven át, a gyermek 5 és 7 éves kora között, az ezt szabályozó jogerős bírósági határozat ellenére, elfogadható okokkal, érvekkel alátámasztott, életszerű magyarázat nélkül, csaknem minden kapcsolattartást meghiúsított vagy teljesen tönkretett kisfia és volt férje, a gyermek apja között.
Legtöbbször át sem adta a gyermeket, akit volt, hogy egy hátsó szobába vitt, hogy ne tudjon róla, hogy az apja érte jött, de ha engedte is, hogy találkozzanak, akkor sem hagyta őket négyszemközt beszélgetni. A hatóságok próbáltak cselekedni. A kapcsolattartás sorozatos meghiúsítása miatt az illetékes járási hivatal 1 év alatt 10 alkalommal, összesen 600 ezer forint bírsággal sújtotta az anyát, a kormányhivatal pedig védelembe vette a gyermeket, mert nem tudta az egészséges kapcsolatot tartani az édesapjával.
A nő terve végül „sikerre” vezetett. Neki köszönhetően a kisfiú teljesen elidegenedett a hozzá ragaszkodó édesapjától, feszültséget érzett, majd negatív érzéseket kezdett táplálni iránta, míg végül teljesen elutasította őt. A nő ezzel nem csupán az apának, de gyermekének is rengeteget ártott. Nevelési hatása, magatartása, az általa okozott érzelmi trauma ugyanis alkalmas volt arra, hogy a gyermek értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődését negatívan befolyásolja, aminek következtében értelmi, érzelmi vagy erkölcsi károsodás alakulhat ki nála.
Az ügyben 2019. május 21-én emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség. A Szolnoki Járásbíróság 7 tárgyalást tartott. Az utolsón, 2021. november 3-án ítéletet hozott. A nőt kiskorú veszélyeztetésének bűntette és kiskorúval való kapcsolattartás akadályozásának vétsége miatt 1 év 10 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte.
Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet. A vádlott és védője azonban elsődleges felmentés, másodsorban a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen befejeződött.
A fellebbezések nem vezettek eredményre. A Szolnoki Törvényszék 2022. május 10-én meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta.
Szolnok, 2022. május 24.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya