Kishíján megölt, majd megerőszakolt egy kiskorú lányt egy „családi ismerős”
A Szolnoki Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete, valamint szexuális erőszak és kifosztás bűntette miatt 9 és fél év börtönre ítélte, 10 évre eltiltotta a közügyektől, és véglegesen eltiltotta minden 18. életévét be nem töltött személy nevelésével, felügyeletével, gondozásával, gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozás gyakorlásától azt a harmincas évei végén járó, büntetlen előéletű férfit, aki tavaly júniusban, az egyik Jász-Nagykun-Szolnok megyei községben kishíján megölt, majd megpróbált megerőszakolni egy tinédzser korú lányt.
A vádlott, mint „a család barátja” került kapcsolatba későbbi áldozatával, akivel baráti viszonyt ápoltak. Közöttük testiség nem volt, a férfi viszonyukat mégis párkapcsolatnak tekintette. Erős féltékenységet érzett ezért, amikor a lány egy saját korabeli fiúval került érzelmi kapcsolatba, és hogy a helyzetet tisztázza, 2020. június 29-én koradélután, azzal a hazugsággal, hogy a testvére, aki szintén családi ismerős volt, ajándékot küldött neki, egy lakott területen kívüli cserjés-ligetes területre csalta.
Miután a lány kitartott a szakítás mellett, a vádlott a nyakánál fogva a földre lökte, a mellkasára ült, csaknem húsz percig nagy erővel fojtogatta, közben kést rántott és kis erővel többször megszúrta a nyakát. Végül megpróbált közösülni az ekkorra már eszméletlen áldozatával, de miután erre képtelennek mutatkozott, magához vette a lány kulcscsomóját és mobiltelefonját, és halottnak vélt áldozatát hátrahagyva elment. A sértett, aki kishíján belehalt a fojtogatásba, és csupán a véletlennek köszönheti az életét, órákkal később tért csak magához. A férfit másnap őrizetbe vették.
Az ügyben 2021. március 8-án emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. A Szolnoki Törvényszék 2021. május 14-én előkészítő ülést tartott, melyen figyelemmel arra, hogy a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ítéletet hozott.
Az ügyészség tudomásul vette a döntést, a vádlott és védője azonban enyhítés érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
Szolnok, 2021. május 27.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya