Külföldről behozott kocsi hamis ígéretével csalt ki többszázezer forintot egy megrögzött csaló, 2 év börtönt kapott
A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult, annak a büntetett előéletű, csalás miatt már többször elítélt, negyvenes éveiben járó férfinak a büntetőügye, aki 2017-ben 730 ezer forintot csalt ki egy gyanútlan férfitól. Az interneten abban állapodott meg vele, hogy két héten belül Németországból egy használt autót hoz be neki, de esze ágában sem volt betartani ígéretét. Ehelyett tíz hónapon át hitegette, és vásárlási előleg, ügyvédi munkadíj és más, mondva csinált indokokra hivatkozással rendszeresen pénzt kért tőle. A sértett pedig hitt neki, és több mint tíz alkalommal utalt, illetőleg fizetett be pénzt a vádlott fiának bankszámláira.
Az ügyben 2020. szeptember 3-án emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség. A Szolnoki Járásbíróság 2021. március 3-án előkészítő ülést tartott, melyen a vádlott a vádiratban foglaltakkal egyezően beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, mely nyilatkozatait a bíróság elfogadta és ítéletet hozott. Ebben, a csalás miatt korábban már végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt férfit, a fenti tette miatt nagyobb kárt okozó csalás bűntettében mondta bűnösnek, amiért, mint különös visszaesőt 2 év börtönre ítélte, 2 évre eltiltotta a közügyektől, és az általa, a sértettnek okozott kár megfizetésére kötelezte.
Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette. A vádlott és védője azonban enyhítés érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen lezárult.
A fellebbezések nem vezettek eredményre, a Szolnoki Törvényszék 2021. október 12-én meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta.
Szolnok, 2021. október 21.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya