Mérgében rácsapott a rendőrautóra, csaknem egy év fogházat kapott

A Jászberényi Járásbíróság garázdaság és rongálás vétsége miatt 11 hónap fogházra ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyektől azt a huszonéves, büntetett előéletű fiatalembert, aki 2020. augusztus 28-án délután négy óra körül, amikor az egyik jászkiséri utcában rendőri intézkedés alá vonták, olyan erővel csapott rá a rendőrautó motorháztetőjére, hogy arról egy 4x4 centiméteres foltban lepattogott a festék, amivel több mint 60 ezer forintos kárt okozott.  

A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint bűncselekményt, garázdaságot követ el, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, és vétség miatt 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Emellett bűncselekményt, rongálás követ el az is, aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, és abban az esetben, ha mint jelen esetben is történt, kisebb, azaz ötvenezer-egy és ötszázezer forint közötti kárt okoz, vétség miatt 1 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az ügyben 2020. december 20-án emelt vádat a Jászberényi Járási Ügyészség. A Jászberényi Járásbíróság 2021. március 2-án előkészítő ülést tartott, melyen a vádlott a vádban foglaltakkal egyező módon elismerte a bűnösségét, nem tett vallomást és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a bíróság aznap ítéletet hozott, amit az ügyész, a vádlott és a vádlott védője is tudomásul vett, így az a kihirdetése napján jogerőre emelkedett.

 

Szolnok, 2021. március 24.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya