Prostitúciós tevékenységet szervezett lakásában a bevétel feléért egy pár Szolnokon
A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak, a történtek idején egy párt alkotó, harmincas éveiben járó férfinak és nőnek a büntetőügye, akik 2015. és 2016. nyara között egy általuk közösen bérelt szolnoki lakásban összesen 8 személy prostitúciós tevékenységét szervezték. A bevétel feléért cserébe interneten hirdették a sértettek által nyújtott szolgáltatást, fogadták az ügyfelek hívásait, és a szolgáltatás nyújtása, illetőleg igénybevétele céljából a bérleményüket is rendelkezésre bocsátották.
A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint bűncselekményt, kerítést követ el, aki haszonszerzés céljából valakit szexuális cselekmény végzésére másnak megszerez, és bűntett miatt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ahogyan bűncselekmény a kitartottság is, amikor valaki prostitúciót folytató személlyel egészben vagy részben kitartatja magát, és bűntett miatt szintén 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az ügyben 2018. február 28-án emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség. A Szolnoki Járásbíróság 2020. szeptember 3-án hozott ítéletet. Mindkettejüket 6 rendbeli folytatólagosan, társtettesként elkövetett kerítés és kitartottság bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért a büntetett előéletű férfit 2 év 2 hónap börtönre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyektől, míg büntetlen előéletű társát 1 év 8 hónap – végrehajtásában 4 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte. Emellett a bíróság 3 évre mindkettejüket kitiltotta Szolnok Megyei Jogú Város területéről.
Az ügyészség mindkét vádlott vonatkozásában tudomásul vette az ítéletet. A férfi azonban elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítés érdekében, míg a nő és védője a kitiltás alkalmazása ellen, enyhítés érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen befejeződött.
A Szolnoki Törvényszék 2021. február 23-án meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét lényegét tekintve helybenhagyta, enyhítésre egyik vádlott vonatkozásában sem látott okot.
Szolnok, 2021. március 2.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya