Súlyosan megvert egy hajléktalan asszonyt egy férfi Szolnokon, mert gyújtogatónak vélte
A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyektől azt a 46 éves büntetett előéletű férfit, aki 2020. november 5-én néhány perccel este kilenc óra után Szolnokon, Vegyiművek Lakótelep egyik lépcsőháza előtt úgy megvert egy hajléktalan nőt, hogy arccsonttörést és közvetett életveszéllyel járó agysérülést szenvedett. A férfi azért emelt kezet az általa korábbról látásból ismert nőre, mert arra gyanakodott, hogy aznap este, a közelben ő gyújtott fel két garázst és egy szemetes konténert.
Az ügyben 2021. december 9-én emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség. A sértettet, egyben az ügy koronatanúját hónapokig nem sikerült megtalálnia a hatóságoknak, ezért a bíróság összesen 7 tárgyalást volt kénytelen tartani, mígnem az utolsón, 2023. november 23-án ítéletet hozott. Az ügyészség a vádlott terhére, súlyosításért fellebbezett, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
Szolnok, 2023. december 5.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya