Borral kínálták, kalapáccsal „válaszolt”, 5 év börtönre ítélték
A Szolnoki Törvényszék 2024. november 21-én halált okozó testi sértés bűntette miatt 5 év börtönre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyektől azt a büntetlen előéletű, 35 éves férfit, aki 2023. augusztus 18-án a kora esti órákban Törökszentmiklóson kalapáccsal halántékon ütötte az egyik rokonát, aki másnap belehalt az okozott sérülésbe. A döntés jogerős.
A vádlott rossz viszonyban volt későbbi áldozatával, és már korábban is kezet emelt rá. A végzetes estén a háza előtt egy kerékpárt szerelt, amikor a részeg sértett odament hozzá, és borral tukmálta. Nem kért, ezért az kötözködni kezdett vele, sértegette, csicskának nevezte, amit az agresszióra egyébként is hajlamos vádlott nem tűrhetett, és a keze ügyében lévő kisméretű, 10-20 dekagrammos kalapáccsal lesújtott.
Áldozata elájult és a földre esett. A vádlott ezt látva, a szomszédoktól azt kérte, hívjanak mentőt hozzá, mert elesett. Időközben a sértett magához tért és a helyszínről elment még mielőtt a mentőszolgálat kiérkezett volna. Nem sokkal messzebb azonban, egy füves területen újra összeesett, és másnap reggel itt érte a halál.
Az ügyben 2024. július 24-én emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség. A Szolnoki Törvényszék 2024. november 21-én előkészítő ülést tartott, melyen a vádlott a váddal egyezően beismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a bíróság aznap ítéletet hozott, amit az ügyészség, a vádlott és a vádlott védője is tudomásul vett, így az a kihirdetése napján jogerőre emelkedett.
Szolnok, 2024. december 10.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya