Hét hónap alatt hatszor kapták eltiltás hatálya alatti vezetésen, egyszer ittasan, több mint 4 év börtön vár rá

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak az 53 éves, büntetett előéletű, közlekedési bűncselekmények miatt korábban már elítélt, és számos közlekedési szabálysértési bírságot magáénak tudó, vezetői engedéllyel nem rendelkező tiszapüspöki férfinak a büntetőügye, akit 2022. márciusa és októbere között nem kevesebb, mint hat alkalommal kaptak járművezetéstől eltiltás hatálya alatti vezetésen a szolnoki rendőrök a város bel-, illetőleg lakott területén. Tettét tovább súlyosította, hogy az egyik esetben ittasan ült a volán mögé és próbaidő hatálya alatt állt.

Az ügyben 2023. március 23-án emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség. A Szolnoki Járásbíróság előkészítő ülést, majd két tárgyalást tartott. Az utóbbin, 2023. április 23-án ítéletet hozott, melyben a férfit folytatólagosan elkövetett járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettében és ittas járművezetés vétségében mondta ki bűnösnek, amiért 2 év börtönre ítélte, 6 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és 3 évre kizárta a közügyek gyakorlásából. Emellett, figyelemmel arra, hogy a vádlott a történtek idején két korábbi elítélése próbaidejének hatálya alatt állt, elrendelte a vele szemben korábban szintén járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt kiszabott 1 év és a csalás bűntette miatt kiszabott 1 év 4 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is.

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette. A vádlott és védője azonban elsődlegesen felmentésért, másodsorban a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen befejeződött. A fellebbezések nem vezettek eredményre. Az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2024. november 22-én meghozott döntésével az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta.

 

Szolnok, 2024. december 10.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya