Sz. P. és társa - Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés
A Kőszegi Járásbíróság tárgyalást tart halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult ügyben.
A vádirati tényállás lényege szerint 2020 októberében egy osztálykiránduláson lévő gimnázium tanulói közül többen egy Vas vármegyei kalandparkban lévő akadálypályán másztak, illetve a magasban kialakított pihenőn várakoztak, miközben a kalandparkot üzemeltető, valamint a megfelelőségi tanúsítványt kiállító vádlottak foglalkozási szabályszegése miatt egy fa kidőlése folytán balesetet szenvedtek. Az egyik kiskorú sértett a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a másik diák maradandó fogyatékosságot eredményező sérülést, míg a harmadik tanuló nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.