K. V. és társa rablás bűntette

Ügy tárgya
rablás bűntette és más bűncselekmények
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
B.25/2024
Tárgyalás helyszíne
Szombathelyi Törvényszék
Tárgyaló
13/A.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Szombathelyi Törvényszék

A Szombathelyi Törvényszék előkészítő ülést tart rablás bűntette és más bűncselekményke miatt indult ügyben.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak a 2023 évben – azért, hogy pénzhez jussanak – több szombathelyi és Szombathely környéki lakóházba törtek be, ahonnan elsősorban pénzt és ékszereket vittek el. Egyikük egy dohányboltból és egy építkezésről is ellopott értékeket.

A vádlottak 2023 augusztusában, egy idősebb nő házába a nyitott teraszajtón keresztül bementek, a sértettet sokkolóval és puszta kézzel is bántalmazták, megkötözték, majd több tízmillió forintot raboltak el tőle. A két férfi 2023 decemberében betört ugyanannak a nőnek az ekkor már riasztórendszerrel felszerelt házába, a sértettet baseballütővel is bántalmazták, majd több mint 1 millió forint értékű ékszer mellett egy pénztárcát is elvittek tőle, illetve a pénztárcában megtalált bankkártyáról 250 ezer forintot vettek fel. A sértett mindkét alkalommal számos, nyolc napon belüli tényleges gyógytartamú sérülést szenvedett el.

A – bűncselekmények elkövetésekor kerékpárral és gyalog közlekedő – két férfi abban is megállapodott, hogy kirabolnak további két sértettet, ezt azonban véghezvinni már nem tudták.

Egyéb információ

dr. Kustos Anna Zsófia

sajtótitkár

+36-30-84-88-619

KustosA@birosag.hu