Négyszer vezetett eltiltás alatt

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen, a más ügyben jogerős szabadságvesztést töltő vádlottat, folytatólagosan elkövetett járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt 1 év börtönre, 1 év közügyek gyakorlásától eltiltásra és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, mint visszaesőt azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Elrendelte továbbá egy korábbi 10 hónap fogházbüntetés utólagos végrehajtását. 

A tényállás szerint a vádlott 2023. október 22-én délután Szombathelyen, az Újvári Ede utcában, 2023. november 23-án délelőtt Egervölgy és Kám között, 2024. január 24-én délelőtt Szombathelyen, a Rumi úton, 2024. február 5-én délelőtt Szombathelyen, a 11-es Huszár úton - közúti járművezetéstől eltiltások hatálya alatt - vezetett személygépkocsit, amikor ellenőrzés alá vonták. 

A vádlott megszegte a KRESZ 4. § (1) bekezdés a) pontjában írtakat, mert úgy vezette a járművet, hogy annak vezetésétől el volt tiltva, megszegte továbbá a KRESZ 5. § (1) bekezdés a) és f) pontjában foglaltakat is, mivel 2024. február 5-én olyan járművel vett részt a közlekedésben, amely jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedéllyel és a külön jogszabályban meghatározottak szerinti kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezettel nem rendelkezik. 

Az ítélet jogerős.