Kétszer rabolták ki a házában
A Szombathelyi Törvényszék jelentős értékre felfegyverkezve, bűnszövetségben, folytatólagosan és társtettesként elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben az I. rendű vádlottat halmazati büntetésül 10 év fegyházra, a II. rendű vádlottat halmazati büntetésül 9 év fegyházra ítélte. Az I. rendű vádlottal szemben 7.600.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
A vádlottak 2023. augusztus 17-én éjjel – a nyitott teraszajtón keresztül – bementek egy séi lakóházba, ahol a vádlottak korábban építőipari segédmunkát végeztek, így tudomást szereztek a sértett vagyoni helyzetéről. A vádlottak a ház emeleti hálószobájában az ágyban fekvő és akkor ébredő sértettet testszerte több alkalommal megütötték, elektromos sokkolóval sokkolták, illetve lábait egy kötéllel megkötözték és a házban található készpénz átadását követelték tőle. A sértett a vele szemben alkalmazott erőszak hatására – miután a vádlottak megengedték, hogy a lábain a kötelet kioldozza – a szobában található szekrényben elrejtett 37.800.000 forint készpénzt átadta a vádlottaknak, akik ezt követően a sértettet az ágyba lökték, majd elhagyták a házat. A vádlottak a menekülésük biztonsága érdekében a sértett mobiltelefonját is magukkal vitték, amit egy üres telken eldobtak. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett el.
A vádlottak 2023. december 5-én éjjel ismét bementek ugyanebbe a házba úgy, hogy az ingatlan kerítését kivágták, a ház falára szerelt riasztót leütötték, a biztonsági kamera vezetékét elvágták, majd a bejárati ajtó melletti ablak üvegét egy gumikalapáccsal betörték és az ablakon benyúlva az ajtót kinyitották. A ház földszinti szobájában alvó sértett a zajra felébredt, megijedt, ezért a hátsó teraszajtót kinyitva az udvarra menekült. A vádlottak utánamentek, a segítségért kiabáló sértettet megragadták és a házba visszahúzták, miközben a II. rendű vádlott a nála lévő – élet kioltására alkalmas – baseballütővel kis erővel a fején megütötte. A II. rendű vádlott ezt követően a baseballütőt továbbra is a kezében tartva a házban található készpénz és értékek átadását követelte, miközben a sértettet ököllel több alkalommal megütötte, további bántalmazással, illetve megöléssel fenyegette. Az I. rendű vádlott a sértett kezeit ragasztószalaggal hátrakötötte, valamint a száját is leragasztotta. A vele szemben alkalmazott erőszak hatása alatt lévő és a további bántalmazástól tartó sértett a pénztárcáját ajánlotta fel a vádlottaknak, amelyet az I. rendű vádlott a benne lévő 30.000 forint készpénzzel, személyi iratokkal és bankkártyával a sértett táskájából ki is vett. A vádlottak azonban továbbra is készpénz és ékszerek átadását követelték, ezért a sértett a II. rendű vádlott részére 1.236.250 forint értékű ékszereket is átadott, miközben az I. rendű vádlott az emeleten értékek után kutatott, azonban nem talált semmit, így mindketten távoztak a házból. A vádlottak a menekülésük biztosítása érdekében a sértett 144.000 forint értékű mobiltelefonját is magukkal vitték, amit egy erdős területen a baseballütővel összetörtek és eldobtak. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett el.
A vádlottak az eltulajdonított készpénzt és az értékesített ékszerekért kapott összeget elosztották egymás között, a sértett személyi iratait pedig elégették. A vádlottak cselekményeikkel a sértettnek összesen 39.210.250 forint kárt, továbbá a bejárati ajtó és a riasztórendszer megrongálásával 954.540 forint kárt okoztak.
A vádlottak a rablásokon túl - többek között - 2023. július 14-én reggel egy dozmati lakóház ablakát befeszítették, majd azon keresztül bemásztak a sértettek által közösen használt szobába, és onnan készpénzt tulajdonítottak el. A vádlottak ezen kívül jogtalanul elvették és magukkal vitték egy névre szóló, 400.000 forint névértékű kincstári takarékjegyeket is, amelyeket az I. rendű vádlott később elégetett. A vádlottak cselekményükkel összesen 2.722.338 forint kárt okoztak, rongálási kár nem keletkezett.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik enyhítésért jelentettek be fellebbezést. A bíróság a vádlottak letartóztatását fenntartotta.