Tárgyalás súlyos testi sértés bűntette ügyében
A vádirat szerint az ittas férfi 2022. március 21-én Tatabányán, a Béla király körtéren futott, eközben kiabált. A helyszínen kutyát sétáltató sértett a társaságában lévő férfi testvérének megjegyezte, hogy „miért kell üvöltözni egy lakótelepen”, amit a vádlott is hallott. A vádlott a sértetthez lépve számon kérte őt, majd ököllel arcon ütötte és megrúgta az oldalát, mire a sértett a vádlott lábát megfogta, és mindketten elestek. A földön fekvő vádlott a sértettet továbbra is ütlegelni próbálta, majd a mellénye nyakát megfogva maga felé húzta, amely a sértettnek légzési nehézséget okozott. Ekkor a sértett testvére odalépett, elhúzta a vádlottat, aki felállt, és a földön a tenyerén támaszkodó sértett kezére közepes erővel ráugrott. A vádlott cselekménye következtében a sértettnek a kézközépcsontja eltörött, arcán nyolc napon belül gyógyuló sérülés keletkezett, azonban a bántalmazás alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására.
A vádlott ötször volt büntetve, legutóbb a bíróság 2022-ben garázdaság vétsége miatt 1 év 4 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Megjegyzés: Tárgyalás, melyen a bizonyítási eljárás szakértő meghallgatásával folytatódik.
dr. Szabó Ferenc – sajtószóvivő
06309292090
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu
Puskásné Sárközi Rita – sajtótitkár
06705270968
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu