Tárgyalás rablás bűntette ügyében
A vádirat szerint a korábban 12 alkalommal büntetett vádlott 2023. június 06-án 21 óra körül, kerékpárral közlekedett Oroszlányon, a Rákóczi úton, amikor felfigyelt az ittas állapotú sértettre, cigarettát kért tőle, amit a sértett először elutasított, majd közölte, hogy a garázssornál lévő eresz alatt - mivel eleredt az eső - sodor neki egyet. Amikor odaértek, a vádlott nem várta meg, hogy a férfi cigarettát sodorjon neki, hanem hirtelen nagy erővel, ököllel a gyomrába vágott, illetve szintén ököllel arcon ütötte, melynek következtében a sértett a garázs falába ütötte a fejét, eszméletét vesztve összerogyott. A vádlott ekkor a sértett nadrágja zsebéből kivette a 80.000 forint értékű mobiltelefonját, valamint 2.000 forint értékű pénztárcáját, melyben a sértett 12.000 forint összegű készpénze, okmányai, valamint bankkártyái voltak, és a kerékpárral távozott a helyszínről. Útközben a sértett telefonját egy garázs tetejére dobta, a pénztárcát átkutatta, a készpénzt saját céljára fordította, a pénztárcát és az iratokat pedig egy kukába dobta.
Az eljárás során a készpénz kivételével az eltulajdonított értéktárgyakat a nyomozó hatóság megtalálta, lefoglalta és a sértettnek visszaadta.
Megjegyzés: Folytatólagos tárgyalás.
dr. Szabó Ferenc – sajtószóvivő
06309292090
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu
Puskásné Sárközi Rita – sajtótitkár
06705270968
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu