Előkészítő ülés segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és más bűncselekmény ügyében
A vádirat szerint a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló vádlott 2021. augusztus 30-án jogtalan használat céljából magához vette a testvére tulajdonában álló személygépkocsi indítókulcsát, majd a gépjárművet ittas állapotban Tatabánya lakott területén a Deák Ferenc utcában vezette. A vádlottat a járművezetés során a rendőrök intézkedés alá kívánták vonni, ezért a vádlott gyalogosan menekülni kezdett, azonban a rendőrök őt elfogták.
A járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló vádlott 2021. november 11-én Tatabánya lakott területén kívül 70-75 kilométer/óra sebességgel vezette a tulajdonában álló személygépkocsit, melyben 2 utast szállított, akik nem rögzítették magukat biztonsági övvel. A vádlott közlekedése során egy balra ívelő útkanyarulatban a járműve sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, ezért az útpadkára hajtott, melyet hirtelen és túlzott balra kormányzással próbált korrigálni. Ennek következtében a jármű átsodródott az úttesten és az út melletti fának ütközött. A vádlott az ütközést követően anélkül, hogy meggyőződési és segítségnyújtási kötelezettségének eleget tett volna, kiszállt a személygépkocsiból és gyalogosan elhagyta a helyszínt. A baleset során az egyik sértett nyolc napon túl gyógyuló bordatörést és fejzúzódást szenvedett, valamint jobb térdén horzsolása keletkezett, míg a másik sértett nyolc napon belül gyógyuló fej-, kéz- és térdzúzódást szenvedett.
A vádlott 2022. november 8-án Tatabánya lakott területén az Iparos utcában ittas állapotban vezette a személygépkocsit, melyben egy utast szállított. A vádlottat a rendőrök intézkedés alá kívánták vonni, azonban a vádlott a járművel nem állt meg, majd abból kiszállva gyalogosan próbálta kivonni magát a rendőri intézkedés alól, azonban őt elfogták.
Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje fegyházbüntetésre, tiltsa el a közúti járművezetéstől, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
dr. Szabó Ferenc – sajtószóvivő
06309292090
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu
Puskásné Sárközi Rita – sajtótitkár
06705270968
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu