Előkészítő ülés kiskorú veszélyeztetésének bűntette ügyében
A vádirat szerint a nő 2021 júniusa és októbere között a kisbéri lakóhelyükön naponta veszekedést kezdeményezett a férjével, akit rendszeresen bántalmazott, ököllel és tenyérrel ütlegelte, fellökte, megrúgta őt. A nő két kiskorú gyermeke többször jelen volt édesapjuk bántalmazásakor, előfordult, hogy megkérték, hogy fejezze be a cselekményét.
A nő 2021. augusztus 11-én a gyermekjóléti esetmenedzser és gyermekei jelenlétében is megütötte a férjét. A nő kiabált, kijelentette, hogy „inkább vigyék intézetbe a gyerekeket, minthogy az apjuk nevelje őket”.
A nő 2021. október 25-én a gyermekek jelenlétében kiabált férjével, leköpte őt, a haját meghúzta, többször megütötte, emiatt a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.
A nő kiskorú gyermekeivel is agresszíven beszélt, veszekedéseket kezdeményezett, számos alkalommal megütötte és megrúgta őket. Az egyik vita közben egy hamutartót vágott az egyik gyermekéhez, a hamutartó eltörött és egy üvegszilánk beleállt a sértett térdébe, ezzel nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett a gyermeknek.
2021 nyarán a gyermekek otthonukban játszottak, „bunkert” éptettek, miközben a nő takarított. A nő szólt a gyermekeinek, hogy segítsenek neki, akik közölték vele, hogy mindjárt segítenek. A nő ekkor a fából készített, összeszögelt bunkerhez lépett és azt a gyermekekre döntötte.
Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét, tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel foglalkozna, továbbá a gyermekei feletti szülői felügyeleti jogát szüntesse meg.
dr. Szabó Ferenc – sajtószóvivő
06309292090
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu
Puskásné Sárközi Rita – sajtótitkár
06705270968
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu