Előkészítő ülés rablás bűntette ügyében

Ügy tárgya
Rablás bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
B.80/2024.
Tárgyalás helyszíne
Komárom, Beöthy Zsolt u. 26.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Komáromi Járásbíróság

A vádirat szerint a büntetett előéletű vádlott tudomást szerzett arról, hogy a sértett nagyobb összegű készpénzt tart a komáromi tartózkodási helyén, ezért elhatározta, hogy a pénzt akár erőszak útján is megszerzi.

A sértett, annak élettársa és egy ismerősük 2023. július 26-án a kora délutáni órákban, a komáromi lakásban tartózkodtak, a sértett a hálószobában aludt. A vádlott erőszakos módon bejutott a lakásba, bement a hálószobába, ahol ún. bokszoló állást vett fel és erélyes hangnemben közölte a sértett élettársával, hogy egy „jó barátja, jóakarója” küldte. A vádlott ekkor meglátta az éjjeliszekrényen lévő 670.000 forint összegű készpénzt, amit zsebre tett, majd leült az ébredező sértett lábára és közölte, hogy egy „jóakaró mondta, hogy ide kell kopogtatni, van itt pénz”.

A sértett és élettársa többször felhívták a vádlottat arra, hogy adja vissza a pénzt, aki azonban nyugodt és fölényes hangon ezt visszautasította azzal, hogy meg lehet próbálni visszavenni tőle, majd a pénzzel távozott. Az ingatlanban tartózkodók a pénz elvétele ellen tiltakozni, erélyesen fellépni nem mertek, mert hallomásból ismerték a gyanúsítottat, akinek a megjelenése, viselkedése, fizikai erőfölénye riadalmat, félelmet váltott ki bennük. A sértett élettársa és az ismerősük távolabbról követték a vádlottat, majd rendőri segítséget kértek.  

A vádlott aznap egy komáromi vegyesboltban elfogásra került, az eltulajdonított 670.000 forint készpénzből 438.660 forintot nála megtaláltak, ami a sértett részére kiadásra került. 

Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje börtönbüntetésre, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, valamint rendeljen el vagyonelkobzást.

Egyéb információ

dr. Szabó Ferenc – sajtószóvivő
06309292090
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu

Puskásné Sárközi Rita – sajtótitkár
06705270968
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu