Előkészítő ülés felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette ügyében
A vádirat szerint a 3 vádlott és 3 társuk 2017. március 27-én hajnalban a tatai lakóingatlanhoz mentek azzal a céllal, hogy a házban fellelhető készpénzt, illetve ékszereket, akár a bent alvó sértettek ellenállásának megtörésével is, közösen megszerezzék.
A vádlottak a házzal egybeépült garázs ajtaját ismeretlen módon kinyitották, behatoltak a lakóépületbe, ahol gyorskötöző szalagot vettek magukhoz. A sötét ruhát és az elkövetés során végig arcukat takaró símaszkot, illetőleg csuklyát viselő, a házban fejlámpával, illetve elemlámpával világítva közlekedő vádlottak az emeleti hálószobába mentek, ahol a sértett és élettársa aludt. Az egyik férfi „rendőrség, ne mozduljon” kiáltással a sértett hátára ugrott, kezeit a gyorskötözővel hátra kötötte, fejére egy takarót helyezett, majd a sértett élettársa kezét is megkötözték. Ezután a másik két hálószobában alvó 8 és 11 éves gyerekhez is berontottak, kezeiket szintén megkötözték. Ezt követően a vádlottak értékek után kutattak, majd a sértett nőtől céges papírok és a házban lévő pénz átadását követelték oly módon, hogy megfenyegették azzal, ha nem működik együtt, akkor egy késsel levagdossák az ujjait. A nő ekkor elmondta, hogy a tárcájában található pénz, valamint a fenyegetés hatására elárulta azt is, hogy a dolgozó szobában van egy bútorszéf. Mivel a széfben csak csekély értékű külföldi aprópénz volt, ezért kiabálni kezdtek a férfi sértettel és megfenyegették, hogy adja elő a házban található pénzt, különben megölik a gyermekeit. Ezután az egyik vádlott egy késsel a sértett nő mutató ujját kezdte el szurkálni, majd az egyik gyermek ujjának köröm alatti részét kezdte szurkálni, miközben továbbra is pénzt követeltek. A sértett a korábbi fenyegetések, bántalmazások, valamint kiszolgáltatott helyzete miatt elmondta, hogy hol találhatók ékszerek, illetve nagy értékű karórák az ingatlanban, mire a vádlottak felkutatták azokat, majd távoztak az ingatlanból.
Az eltulajdonított ékszerek és órák értéke összesen: 5.819.976 forint, az eltulajdonított készpénz összege 350.000 forint, illetve 818.162 forintnak megfelelő euró és 717.360 forintnak megfelelő angol font. Az eltulajdonított értéktárgyak sorsa a nyomozás során ismeretlen maradt.
Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a 3 vádlottat ítélje fegyházbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától, illetve rendelkezzen a sértetteknek okozott kár megtérítéséről. A bíróság a vádlottak egy társát a 2022. január 26. napján jogerős ítéletével, mint különös visszaesőt – halmazati büntetésül – 12 év fegyházbüntetésre, 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra, mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Puskásné Sárközi Rita – sajtótitkár
06705270968
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu