Előkészítő ülés közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette ügyében
A vádirat szerint a vádlott 2023. március 27-én Szomód külterületén két darab, általa engedély nélkül gyűjtött szarvasagancsot vitt magával. Két hivatásos vadász többször felhívta a férfit, hogy álljon meg és adja át azokat, ő azonban haladt tovább és a vadászokat sértegette. Az egyik vadász próbálta megállásra kényszeríteni a férfit úgy, hogy vállára tette a kezét, azonban a vádlott lerázta magáról, majd a szidalmazást folytatva, a kezében lévő agancsokkal hadonászott, így az egyik vadász száját és a bal karját is megütötte.
A megütött férfi ekkor elgáncsolta és a földre vitte a vádlottat, ott lefogta, eközben a másik vadász elvette a kezéből a két agancsot. A vádlott ekkor együttműködést tanúsított, ezért elengedték, azonban amikor felállt, a ruházatából előkapott egy vadásztőrt, és azzal többször szúró mozdulatot tett.
A vadászok ekkor menekülni kezdtek a férfi elől, aki a vadásztőrrel a kezében követte őket. Mintegy húsz méter után a férfi visszafordult, magához vette az agancsokat és elindult hazafelé. A sértettek is visszafordultak, ezután ők mentek a férfi után, aki egy idő után eldobta az agancsokat, majd egy tégladarabot hajított a vadászok felé.
Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint rendelkezzen a lefoglalt vadásztőr elkobzásáról.
dr. Szabó Ferenc – sajtószóvivő
06309292090
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu
Puskásné Sárközi Rita – sajtótitkár
06705270968
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu