Neheztelt a sértettre, ezért gáz-riasztófegyverrel lőtte és késsel szúrta meg

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2023. március 16-án Tatabányán, a Baromállás dűlőben sétált, amikor összetalálkozott az éppen hazafelé tartó, ittas állapotú sértettel és a vádlott volt élettársával. A vádlott neheztelt a sértettre, amiért a korábbi élettársa hozzá költözött, ezért a sértettet meglátva indulatba jött, futni kezdett felé, és elővette a ruházatában tartott gáz-riasztófegyverét, majd kb. 1 méter távolságból, a sértett fejére célozva több alkalommal rálőtt a férfire. A riasztótöltény elsütésével kilőtt gumilövedékek a sértett fejét és a felemelt bal kezét érték. A férfi védekezésül elfordult a vádlottól, de megbotlott, és a földre esett. A vádlott ezt látva a ruházatából elővett egy 16 centiméter pengehosszúságú kést, mellyel egy alkalommal, nagy erővel megszúrta a földön hason fekvő sértett hátát a jobb lapockája felett, majd a helyszínről elszaladt. 

A sértett a vádlott távozását követően felkelt a földről, és egy közelben lakó személytől kért segítséget, aki értesítette a mentőszolgálatot. A sértett a szúrás következtében mellüregbe hatoló tüdőt érő, lég- és vérmell képződést eredményező életveszélyes sérülést szenvedett el. A lövések többek között a bal kéz kisujj inainak sérülését okozták, a kisujj hajlítása korlátozott lett, mely körülmény maradandó fogyatékosságnak tekinthető.