Meghosszabbította a bíróság a többszörösen büntetett előéletű tolvaj letartóztatását

A Tatabányai Járásbíróság lopás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben 2 hónappal – 2024. október 3. napjáig – meghosszabbította annak a gyanúsítottnak letartóztatását, aki korábban nyolc alkalommal volt büntetve, főleg vagyon elleni bűncselekmények miatt. A letartóztatás meghosszabbítása a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása, illetve a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

Az indítvány szerint a gyanúsított 2023. november 1-jén hajnalban két ingatlanba ment be egymást követően. Az egyik tatabányai ingatlanba besurrant és elvitt onnan egy mobiltelefont, kozmetikai termékeket, Pegasus cigarettát, összesen 58.640 forint értékben. Ezután a másik tatabányai ingatlan udvarán csavarbehajtó gépet, ívhegesztő trafót, láncfűrészt készített össze, majd a fürdőszoba ablakon keresztül bement az ingatlanba, és a házból mobiltelefont, pénztárcát, tabletet, válltáskát, laptopot szedett össze. A sértett ekkor tetten érte őt, a házból eltulajdonított tárgyakkal a tolvaj elszaladt. 

Ezen kívül a gyanúsított 2023. június 02-án Tatabányán, az utcán parkoló, csukott, de nem zárt állapotú személygépkocsit a sértett tudta és beleegyezése nélkül elvette, azzal Tatabánya területén közlekedett.